Ismét várja a látogatókat a zsinagóga


2020-07-02 16:37:39  | cikk: Babos Petra  | 


Ismét várja a látogatókat a zsinagóga főképe
Július 1-én megnyitotta kapuit a zsinagóga. A részletekről és a nyitva tartásról Boros Katalin, a Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetője beszélt.
-Tavasszal szerettük volna állandó látogatási idővel kinyitni a zsinagógát, amint az időjárás megengedte volna, ám a koronavírus-járvány közbe szólt, de most már, hogy minden újra kinyithatott, a pápai zsinagóga a tegnapi nap óta állandó nyitvatartási idővel várja a látogatókat. Ez azt jelenti, hogy keddtől szombatig 10 és 18 óra között folyamosan a zsinagógában van a kollégánk, s látogatóható az épület és a benne lévő kiállítás is. A kiállítást egy hosszabb szünet után sikerült tavaly ősszel újra kinyitni, akkor bejelentkezés alapján lehetett megtekinteni, hiszen az időjárás nem teszi lehetővé ebben az épületben, hogy az őszi és téli időszakban állandóan itt legyen valaki, de előzetes bejelentkezés alapján egy meghatározott idősávban sok szeretettel vártak mindenkit. Akkor tettünk ígéretet arra, hogy amint az időjárás jobbra fordul, kinyitjuk. Most van lehetőségünk arra, hogy folyamatosan nyitva legyen és látogathassák a vendégek azt a kiállítást, amely a Pápán egykor élt zsidó családok történetét mutatja be - tudtuk meg Boros Katalintól, aki hozzátette, a céljuk, hogy a zsinagógában dolgozó kolléga segítségével, aki betér az épületbe, megismerje a zsinagóga történetét, a legapróbb részletekbe menőkig is, s tudjon tájékoztatást kapni a kiállításról, a tablókról.
-Abban a nyitvatartási időben, amit most terveztünk, augusztus végéig, vagy ha lesz érdeklődés szeptember végéig meghosszabbítjuk, s csak azután állunk át a bejelentéses időszakra - fűzte hozzá az ügyvezető, aki hozzátette, szeretettel várják a látogatókat.
Végül szólt a vasárnapi rendezvényről.
-A zsinagóga korábban is működött rendezvény helyszínként is. Örültünk annak, hogy a Pápa és Környéke Zsidó Kulturális Hagyományőrző Egyesület egyre több programot szervezett ide. Egyre több olyan rendezvényt szerveznek a városban, amellyel megismertetik annak a közösségnek az életét, akik valaha itt éltek. Másrészt pedig a zsidó kultúrát, étkezési szokásokat, a vallási előírásokat. Ezen programok egy része itt van a zsinagógában. Ez továbbra is folytatódik. Vasárnap, azaz július 5-én 15 óra 30 perctől Holokauszt emlékünnepségre várjuk az érdeklődőket. Ezen kívül terveznek őszre is programot. Bejelentkezett a Budapesti Fesztivál Zenekar, hogy folytassák a zsinagóga koncerteket, és a Pápára tervezett időpont szeptember 30. lesz. A Pegazus Színház elnyert egy pályázatot, amelynek keretében fel tudják újítani a Szomorú vasárnap című darabot. Ezt majd a zsinagógában mutatják be október elején. Örülünk, hogy az épületet élettel tudjuk megtölteni, s ez a cél is, hogy amíg nem sikerül megtalálni a forrásokat a felújításra, addig is használjuk, vonjuk be a város életébe, legyen a helyi közösség része, és minél több program legyen itt - zárta gondolatait Boros Katalin.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-08-01 00:07:13

Petőfi Sándorra és Vajda Péterre emlékezett az EpVE


ajánlott cikk főképe

2020-07-09 19:18:13

Nyárvarázs gyermekszemmel


ajánlott cikk főképe

2020-09-14 15:13:34

3,5 millió Ft támogatást nyert a Kékfestő Múzeum


ajánlott cikk főképe

2020-06-03 19:04:17

Látványos építkezés a Kopja utcában