Színes programok a munkácsys Erzsébet táborban


2020-07-02 17:42:25  | cikk: Babos Petra  | 


Színes programok a munkácsys Erzsébet táborban főképe
A vakáció beköszöntével Erzsébet táborban vehettek részt az 1. és 3. osztályosok a Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi és Nyelvoktató Általános Iskolában.
Ferenczi Kálmán igazgató ennek kapcsán elmondta, első alkalommal szervezetek napközis Erzsébet tábort, napközis táboraik június utolsó két hetében már voltak.
-Az Erzsébet tábori lehetőségeket mindig kihasználtuk, annak is a bentlakásos formáját. Akkor Zánkára tettek kirándulást a gyerekek és kísérőik. A vírushelyzet miatt idén ezt nem tudtuk megszervezni, így maradtunk a napközis tábornál, ami 20 diákkal és 2 nevelővel zajlik a héten intézményünkben - tudtuk meg az igazgatótól, aki kiemelte, a gyerekek ingyenesen vehettek részt a táborban, ahol napi négyszeri étkezést biztosítottak számukra.
-Sok-sok programot tudtunk megvalósítani a rendelkezésünkre álló keretből. Nemcsak a programokat tudjuk finanszírozni, hanem tudtunk kézműves foglalkozásokhoz anyagokat is vásárolni és sporteszközök beszerzésére is volt lehetőségünk. A gyerekek sok élményben részesültek. Jártak az Esterházy-kastélyban, ahol interaktív foglalkozás várt rájuk, de bringóhintóztak is, ami nagy élményt jelentett számukra. Tegnap a Hagyományok Hegyére sétáltak ki, ott is felejthetetlen programban lehetett részük. Ma, ugrálóvárat hoztunk nekik, amit a tornateremben állítottunk fel. Óriási volt az öröm, amikor ezt meglátták - mondta Ferenczi Kálmán.
A gyerekek 8 és 16 óra között lehetnek a táborban. A szülőknek ez nagyon praktikus, hiszen ebben az időben dolgoznak. A szülők tapasztalataik szerint élnek minden olyan lehetőséggel, amit az iskola biztosítani tud, hiszen a járvány miatt több szülőnek már elfogyott a szabadsága, így nem tudta volna megoldani gyermeke felügyeletét.
Az Erzsébet táborban hagyomány, hogy a gyerekek egyen pólót kapnak Erzsébet tábor felirattal. Ezt büszkén viselik az öt nap során.
Ferenczi Kálmán az elmúlt tanévről azt nyilatkozta, kihívás volt számukra, de úgy gondolják, állták a sarat, sikeresen zárták a tanévet. A nyolcadikosoktól is elbúcsúztak, igaz nem a hagyományos módon, készítettek nekik egy összeállítást, amit megtekintettek, s örök emlék marad számukra még akkor is, ha nem valósulhatott meg az igazi ballagás.
Kádár Patrícia örömmel vett részt a táborban

Kádár Patrícia 1. osztályos kislány nagyon jól érezte magát a táborban. Mint mondta, sok érdekes programon vehetett részt az egy hét során, legjobban a Hagyományok Hegyére tett kirándulás tetszett neki, de az ugrálóvár is szupernek találta. A Hagyományok Hegyén avar kori kalandba csöppentek, megismerkedtek az avarok életével, harcmódjával, ami nagyon érdekfeszítő volt, még kardozhattak is. Minden nap sokat játszottak, voltak sorversenyek és kézműves játszóház is.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-07-04 21:51:52

Keresztülhajtott egy autó az új futópályán


ajánlott cikk főképe

2020-05-11 12:42:53

Hajrában az Örökség - Támogassuk az erkeleseket szavazatunkkal


ajánlott cikk főképe

2020-05-22 17:46:17

Május 30-án nyit az Esterházy-kastély


ajánlott cikk főképe

2020-05-06 12:19:52

Légfertőtlenítővel bővült a központi-és gyermekorvosi ügyelet