Ismét közlekedik a városnéző kisvonat


2020-07-16 17:45:36  | cikk: Babos Petra  | 


Ismét közlekedik a városnéző kisvonat főképe
2018 tavasza óta közlekedik városnéző kisvonat Pápán, július közepe óta ismét újra elindult. A turisztikai attrakció tökéletes megoldás a város nevezetességeinek feltérképezésére, mivel élményeket nyújtva mutatja be a helybeli értékeket.
Boros Katalin, a Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, a kisvonatnak nagyon jó volt a fogadtatása az első pillanattól kezdve.
-Akik ellátogatnak Pápára, azok már más városokban találkozhattak a kisvonattal, s tudják, hogy ha felülnek, első kézből értesülhetnek a település látnivalóiról. Tapasztaltuk már azt is, hogy helyiek is kipróbálták a kisvonatot, s megtekintették vele Pápát. Lelkes szülők, nagyszülők is elhozták gyermekeiket, unokájukat kisvonatozni, egyfajta programként. Ajánlom mindenkinek, hogy az idei szezonban is használják ki városnézésre a vonatot, amelynek nagy előnye, hogy a hűvösebb időben is és a kánikulai melegben is élvezhető benne a városnézés - tudtuk meg Boros Katalintól, aki hozzátette, az útvonalat igyekeztek úgy összeállítani, hogy ne legyen túl hosszú és túlságosan rövid sem a kör, minden látnivalót megtekintsenek az út során, egyfajta kedvcsinálót adjanak a város megtekintéséhez.
A kisvonat a Fő utcáról indul és ide is érkezik vissza

Boros Katalin kiemelte, a kisvonat, mint attrakció hozzátesz a már meglevő látnivalókhoz, kínálathoz, illetve segíti a város megismerését.
Gyulai-Kardos András Gyömrőről érkezett városunkba immáron negyedszer. A fiatal kisfiú elmondása szerint már kisvonatozott, de Pápán először próbálta ki ezt a lehetőséget, ami szerinte hangulatos és nagyon hasznos, mert megismeri a város nevezetességeit.
Gyulai-Kardos András először kisvonatozott Pápán

Az óránként induló városnéző túra a Fő utcáról indul, minden órában 10 és 17 óra között. A Március 15. tér, a Tókert utca, a Szabadság út, a Várkert út, Fürdő utca érintésével elmegy a Kálváriához, az Esterházy út felé érkezik vissza a belvárosba, érinti a Jókai utcát, a Fapiac teret, a Kossuth utcát, a Major utcát, a Bástya utcát, az Eötvös utcát, a Petőfi Sándor utcát és a Korvin utca felől tér vissza a Fő utcára. A városnézés körülbelül 45 percig tart. A kisvonat csoportok részére is foglalható, továbbá rendezvényekre, esküvőkre is bérelhető.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-08-06 20:12:39

Fertőtlenítik az Erzsébetvárosi óvodát


ajánlott cikk főképe

2020-09-14 12:35:53

Szeptember 17-én jelenik meg a megújult Pápa és Vidéke


ajánlott cikk főképe

2020-07-01 21:21:34

A kerek születésnaposokat köszöntötték a nyugdíjasok


ajánlott cikk főképe

2020-09-03 19:21:44

13 új megfigyelést rendelt el a hatóság