Húsz buszmegálló újul meg


2020-07-24 16:35:03  | cikk: HuHa  | 


Húsz buszmegálló újul meg főképe
Ezekben a hetekben a város különböző pontjain húsz helyszínen újjáalakítják az autóbusz-megállókat. Az önkormányzati beruházás értéke 50 millió forint, a munkák várhatóan augusztus elejére mindenhol elkészülnek.
Bakó István és dr. Áldozó Tamás a borsosgyőri helyszínen egyeztetett a munkáról

A fejlesztés célja, hogy vonzóbbá, komfortosabbá váljon a helyi tömegközlekedés és minél többen ezt válasszák - hangsúlyozta dr. Áldozó Tamás polgármester. Mint mondta, a helyi tömegközlekedésért a közbeszerzési eljárással kiválasztott szolgáltató, a Volánbusz és az önkormányzat is felelősséggel tartozik.
-A tömegközlekedés érdemtelenül kis hangsúlyt kap a városi közlekedésben, minden eszközzel támogatnunk kell, hogy a helyi közlekedés minél nagyobb része átterelődjön erre. Nemcsak környezetvédelmi szempontok miatt, hanem azért is, mert a mérhetetlen autóforgalom lehetetlen helyzetek sokaságát okozza nap mint nap - magyarázta a városvezető. A buszokat és az azzal kapcsolatos szolgáltatásokat a Volánbusz végzi, az önkormányzatnak pedig abban van felelőssége, hogy minél komfortosabb körülményeket teremtsen a közlekedők számára a várakozás idejére.
-Ezzel a beruházással húsz helyen újítjuk meg a buszmegállókat - emelte ki, hozzátéve, több mint száz helyen állnak meg a buszok a városban, de nem mindenütt lehet fedett várót kialakítani és sok olyan hely is van, ahol megfelelő körülmények állnak a várakozók rendelkezésére. Azt is hangsúlyozta, nem csak a belvárosi megállókat érinti a fejlesztés, a város külső területein is készülnek új megállók.
Több helyen új térszint kialakítása is szükséges volt 

A helyszíneket több szempont alapján választották ki - ezt már Bakó Istvántól, a Városgondnokság vezetőjétől tudtuk meg. Ilyen szempont volt az utasforgalom, melyről a Volánbusztól kaptak tájékoztatást, de számított az is, hogy hol van elegendő hely a fedés telepítésére és persze vizsgálták a meglévő megállók állapotát is.
-Háromféle típusterv van, a helyszín adottságai és az utasforgalom nagysága határozza meg, hol, milyen felépítményt készít a külsős szakcég. A Városgondnokság tereprendezési munkákat végzett az egyes helyszíneken, ezt követően a szakcég elhelyezte a felépítményt tartó hüvelyeket és a tartószerkezetet, majd kialakítottuk a buszmegálló végleges térszintjét. Utolsó munkafolyamatként kerül helyére a tetőborítás, a hátfal, az oldalfal és a pad - tájékoztatott Bakó István.
A Jókai urcán egészen nagy lesz a fedett megálló

A munkálatok a város különböző pontjain folyamatosan haladnak, ezen a héten már több mint tíz megálló teljesen elkészült, a kivitelező cégnek a hónap végéig kell befejeznie a munkát. A mostani húsz megálló-megújítást követően az önkormányzat azt tervezi, hogy a későbbiekben folytatja ezt a munkát, így egyre több megfelelő minőségű, komfortos megálló lesz városszerte.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-08-03 14:24:17

Koronavírus-fertőzöttek Pápán


ajánlott cikk főképe

2020-08-03 12:38:16

Kárt okoznak a túlnőtt növények


ajánlott cikk főképe

2020-08-01 22:26:45

Szakmakóstoló hét a Mezőben


ajánlott cikk főképe

2020-05-15 12:10:43

Frank Liu Kovásznát is támogatta védőfelszerelésekkel