Könnyes búcsú László atyától


2020-07-26 16:26:43  | cikk: HuHa  | 


Könnyes búcsú László atyától főképe
Zsúfolásig megtelt hívekkel a Szent Benedek templom a ma 10 órai szentmisére, Szijártó László atya utolsó vasárnapi miséjét tartotta a tókerti plébánián, hiszen augusztus elsejétől már Balatonalmádiban szolgál. A gyülekezet tagjainak szemében a szeretet és a búcsúzás bánatának könnycseppjei ültek, László, vagy sokak számára Laci atya az elmúlt 13 évben lelki vezetőjük, segítőjük, támaszuk és nem túlzás, barátjuk lett.
Megtöltötték a hívek a tókerti templomot

A szentmisén a főegyházmegye fő védőszentjére Szent Annára és Szent Joachimra, az Úrjézus nagyszüleire emlékeztek, akik a szülők és nagyszülők védőszentjei, s akikhez ma is sokan imádkoznak családjuk boldogulásáért. A lelkipásztor beszélt imádságos lelkükről, emberbaráti szeretetükről és arról, miként lettek ők a főegyházmegye védőszentjei is. Szépen formált prédikációja végén aztán elköszönt híveitől.
Éreztem szolgálatom során, hogy sokan imádkoztak értem - fogalmazott a lelkipásztor

-Nekem a búcsú szavai és gondolatai csakis a hála és a köszönet lehet. Elsősorban hálát adok a gondviselő Istennek, hogy 17 évvel ezelőtt ide vezérelt ebbe a városba és 17 éven keresztül itt tölthettem lelkipásztori szolgálatomat és életemet, 13 évvel ezelőttől itt a tókerti egyházközségben előbb káplánként, majd 2013-tól plébánosként - emlékezett vissza meghatódva a kezdetekre. Mint mondta, mindenkinek hálával és köszönettel tartozik a sok támogatásért, segítségért és lelki támogatásért, imádságért.
-Éreztem a szolgálatom során, sokan vannak, akik imádkoznak értem. Köszönöm az elmúlt 17, 13 évet mindenkinek és ha egy búcsúzó ember kérhet valamit egy közösségtől, akkor én mindjárt kettőt is kérnék. Az első, hogy imádságaikban továbbra is emlékezzenek meg rólam, hogy az új szolgálati helyemen, Balatonalmádiban is tudjam végezni a lelkipásztori szolgálatot, a másik pedig, hogy ugyanazzal a szeretettel és segítőkészséggel fogadják az utódomat, Földi István atyát, aki nagyszerű lelkipásztor és nagyon jó ember. Én hiszek és bízok abban, hogy amit 1948-ban megkezdtek ezen a plébánián, az folytatódni fog a jövőben is, de ehhez kell az önök segítsége és támogatása. Plébániánk jelmondata: imádkozzál és dolgozzál. Ez megvalósult 48 óta minden itt élő életében, s ennek kell megvalósulnia a jövőben is, s így biztosak lehetünk abban, hogy az a szolgálat, ami megkezdődött 48-ban, folytatódni fog még nagyon sokáig.
A kórus dallal kért áldást az atya további útjára

Felidézte, amikor plébánostársaival megtudták, hogy többjüket áthelyezte az érsek, így fordultak hozzá: érsek atya, engedelmességet fogadtunk, de mit mondjunk azoknak, akiktől búcsút kell vennünk?
-Az érsek azt felelte: a búcsúzás mindenki számára nehéz, fájdalmas dolog, azt kell mondanod, csak te mész el, az Úristen, az Úrjézus és az ott élők maradnak - mesélte el híveinek, majd így folytatta - én is ezzel búcsúzom, csak én megyek el, az Úristen, az Úrjézus és önök, ti itt maradtok és nem maradtok árván, hiszen egy nagyon jó lelkipásztor fog érkezni.
Szijártó László atya elköszönő szavai végén szeretettel hívott mindenkit Almádiba is, hiszen mint mondta, új szolgálati helye nincs túl messze Pápától és örömmel látja ott is a tókertieket.
Steiner Csaba, az egyházközség világi elnöke kedves szavakkal búcsúztatta László atyát

Az egyházközség nevében Steiner Csaba, a Tókerti Egyházközség Képviselő-testületének világi elnöke búcsúztatta kedves szavakkal László atyát. Úgy fogalmazott, plébániájuk számára Szijártó László nagyon fontos, szívükhöz nőtt ember. Emlékeztetett, amikor 2007-ben átvette a plébániát, nem volt könnyű helyzetben, hiszen káplánként kezdte, plébániavezetési tapasztalatok és rutin híján, olyan helyre került, ahol előtte több mint 40 éven át ugyanaz a személy volt a plébános.
-Ez nem volt könnyű helyzet. Egy ilyen templomba, ilyen hívek elé bejönni, megállni a helyét valakinek, aki ráadásul pályakezdő, tejfölösszájú pap, komoly feladat, hatalmas felelősséggel - mondta, keserédes mosolyt csalva a hívek arcára, majd így folytatta - Egy plébánia igazgatása hatalmas lelki, emberi, pénzügyi felelősséggel jár, de világi oldalról biztosan állíthatjuk, megálltad itt a helyedet, és nagyon kedves, szeretetre méltó plébánosunk lettél. Társunk lettél, útitársunk, vezetőnk lettél.
Hozzátette, a búcsú nagyon szomorú a gyülekezet számára, hiszen olyan embertől búcsúznak, aki nagyon sokat jelent számukra.
-A búcsú, mint valaminek a vége mindig egy újnak a kezdete is. Ez az új számodra is, számunkra is lehet egy további épülés, egy további szép dolog kezdete és kérünk téged, hogy a te áldásod, a te imáid is kísérjenek tovább minket. A hívek nevében ígérhetem, hogy a mi imáink is kísérni fognak téged a jövőben is.
Gyönyörű szavalattal és virággal köszöntek el tőle hittanosai

Az elnök reményét fejezte ki, hogy személyes kapcsolatuk továbbra is megmarad, majd átadta a plébániáról készült grafikát, a tókerti hívek ajándékát. A plébánost imádsággal, dallal, verssel, sírástól elcsukló hangon elmondott köszönő szavakkal búcsúztatták a gyülekezet tagjai, köztük külön a karitász csoport, a kis hittanos gyermekek és az énekkar, s hasonló meghatottsággal fogadta a szeretet megnyilvánulásait a távozó László atya.

(Szijártó László atyával készült beszélgetésünket a későbbiekben olvashatják.)


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-08-03 12:38:16

Kárt okoznak a túlnőtt növények


ajánlott cikk főképe

2020-03-16 14:26:05

Az MSZP helyi szervezete felajánlja a segítségét annak, aki igényli


ajánlott cikk főképe

2020-04-20 14:14:07

Keddtől változik a piac működési rendje


ajánlott cikk főképe

2020-04-23 21:50:54

Ütemterv szerint készül a Gróf úti járda