A megkülönböztetésről


2020-07-30 16:23:58  | cikk: Babos Petra  | 


A megkülönböztetésről főképe
Folytatódott a Zsinagógai séták elnevezésű több előadásból álló programsorozat, melyet a Pápa és Környéke Zsidó Kulturális Hagyományőrző Egyesület indított útjára nemrégiben. A második alkalmon Balázsné Márton Mária egyesületi tag tartott előadást a megkülönböztetésről.
Balázsné Márton Mária elmondta, ők családilag nem érintettek a zsidó vallásban, ám soha nem érette meg, hogy miért történhetett meg az a borzalom a zsidósággal.
Balázsné Márton Mária tartott előadást a zsinagógában

-Drámatanárira jártam, amikor találkoztam azzal a kifejezéssel, hogy azonosulás az agresszorral. Akkor ismerkedtünk meg Jane Elliott kísérletével, mi szerint a tanítónő 1968-ban a saját osztályán végezte el a kísérletet, amelyet a Martin Luther King elleni merénylet inspirált. A kísérlet célja az volt, hogy a tanítványai saját bőrükön tapasztalják meg a rasszizmust, a kirekesztést. A kísérlet abból állt, hogy egy nap bement az osztályba és kijelentette, hogy a kék szeműek felsőbbrendűek, mint a barna szeműek. A barna szeműeknek többek között megkülönböztető gallért kellett viselniük. Ezek hatására a kék szeműek kiközösítették barna szemű társaikat. Később kijelentette, hogy rosszul tudta: a barna szeműek a magasabb rendűek. Ezzel a csoportban a szerepek felcserélődtek. Ekkor a barna szeműek elkezdtek elégtételt venni korábbi "elnyomóikon". Két nap elteltével meg tudták beszélni, hogy milyen érzés az, amikor valami miatt megkülönböztetik az embert, milyen érzés kirekesztettnek lenni és az, hogy ha valaki azt gondolja, hogy felsőbbrendű, mint a másik - mesélte Balázsné Márton Mária, majd egy másik kísérletet is elmesélt, ami pedig a stanfordi börtönkísérlet, vagyis a Zimbardo-féle börtönkísérlet. A résztvevők foglyok és őrök szerepét játszották el egy, az egyetem alagsorában berendezett, bekamerázott börtönben. A kísérletet azonban a befejezés tervezett ideje előtt - hat nap után - félbe kellett szakítani, mert eldurvult a kísérlet, az alanyok viselkedésükkel veszélyeztetni kezdték egymás testi és lelki épségét.
Az előadó hangsúlyozta, az agresszió bárkiben benne lehet, nem az egyén határozza meg a viselkedését, hanem a körülmények.
-Az vagyok, amit megteszek. Mindenkiben benne van az „agresszor”, de nem szabad hagyni, hogy ez kijöjjön. Igenis, hívjuk fel mások figyelmét is arra, hogy ez létezik, az emberi tulajdonságok között van. Az egyénnek, ha egyedül kell döntenie, akkor vállal valamit, de ha közösségben van, akkor képes arra, hogy elfogadja mások véleményét, s menjen abba az irányba - tette hozzá.
- Bűnösök vagyunk, akár a többi nép, tudjuk hol vétkeztünk, s, hogy miben. Figyeljünk egymásra, próbáljuk megérteni azt, ami akkor volt, de tanuljunk a múltból, s a jövőben boldogabbak lehetünk - fűzte hozzá.
A Zsinagógai séták következő alkalma augusztus 5-én lesz, akkor egy sétát tehetnek az érdeklődők a zsidó temetőkben.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-07-02 22:59:09

Dalos Fő tér


ajánlott cikk főképe

2020-03-15 12:30:58

Aki teheti ne vigye óvodába, bölcsődébe gyermekét - Unger Tamás alpolgármester sajtótájékoztatója


ajánlott cikk főképe

2020-08-10 18:00:41

A legfrissebb hír hétfőn 18 óra előtt pár perccel: 37 fertőzött Pápán


ajánlott cikk főképe

2020-04-27 22:25:23

Meglepetés koncertek Pápán