Erős ellenfelet fogad a Perutz FC


2020-08-08 12:43:39  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Erős ellenfelet fogad a Perutz FC főképe
A Sopron legyőzése után pontban, pontokban reménykedik az NB III-as labdarúgó-bajnokság egyik legerősebb csapata, a III. kerületi TVE elleni hazai idénynyitón a Perutz FC.

A baljós előjelek ellenére - sérülések, eltiltások - jól sikerült a soproni túra a Perutz FC számára, mely ugyan egy kimaradt büntető után a félidőben még egygólos hátrányban futballozott, a szünet után gólokra váltotta emberelőnyét és közel 2000 hazai néző előtt megfordította az SC Sopron elleni eredményt. Lengyel Ferenc szerint többen is jó teljesítményt nyújtottak, az új szerzemény, Koronczai Benjamin mellett Szigeti Ákos, Császár Attila, Szilágyi Adrián, Skriba Máté és Kalász Milán játékáról is elismerően szólt.

Vasárnap hazai közönség előtt is bemutatkoznak a sárga-kékek, az ellenfél a legutóbbi kiírás második helyezettje, a több volt NB I-es, NB II-es játékosokat a soraiban tudó III. kerületi TVE lesz. A futballban kicsit jártasaknak nem kell Remili Mohamedet, Szalai Vilmost vagy Czvitkovics Pétert bemutatni, ők mindannyian a III. kerület csapatát erősítik.

- Hétvégi ellenfelünk hozzánk hasonlóan győzelemmel kezdte az idényt - utalt a pápai vezetőedző a fővárosiak a Ménfőcsanak felett aratott 1-0-s győzelmére. - Nagyon át kell gondolnom, hogy ki és mennyit lesz a pályán, jövő héttől már ugyanis szerda-szombat ritmusban játszunk és nem vagyunk annyira sokan. A III.kerületet a bajnokság egyik legnagyobb esélyesének tartom, ettől függetlenül meg fogunk tenni mindent, hogy a szurkolóink ne csalódjanak bennünk.

A pápai tréner nagyon számít a hazai közönségre is.

- Jó volt látni, hogy a felkészülési meccseinkre is sokan voltak kíváncsiak, így a karantén után úgy látom, az országban mindenhol, így Pápán is hiányzott már a foci az embereknek. Vasárnap esti, villanyfényes mérkőzés lesz jó időben, minden adott ahhoz, hogy kijöjjenek a szurkolóink, kérem is őket, hogy tegyék meg, mert szükségünk van rájuk.

A találkozót augusztus 9-én 19 órai kezdéssel rendezik a Perutz stadionban.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-04-25 13:19:27

NB III: Esély a folytatásra?


ajánlott cikk főképe

2020-07-12 19:46:13

Megúszta a brutális balesetet a pápai kerékpáros


ajánlott cikk főképe

2020-08-18 09:14:01

Diszkriminálják a pápai kézilabda-szurkolókat


ajánlott cikk főképe

2020-05-13 12:16:59

Online játékot indít a Magyar Diáksport Szövetség