Épülhet a kétszer kétsávos út Győr és Pápa között (cikkünket frissítettük)


2020-08-08 12:58:36  | cikk: HuHa  | 


Épülhet a kétszer kétsávos út Győr és Pápa között (cikkünket frissítettük) főképe
Az érintett települések polgármesterinek jelenlétében sajtótájékoztatón jelentette be dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő, modern települések fejlesztésért felelős kormánybiztos és Kara Ákos országgyűlési képviselő, hogy megszületett a határozat a 83. számú főút Pápa - Győr M1 autópálya közötti szakaszának megújítására irányuló projekt költségeihez szükséges forrás biztosításáról.
Az érintett települések vezetői előtt jelentették be a jó hírt

A ma délelőtt Téten tartott sajtótájékoztatón dr. Kovács Zoltán elmondta, július 30-án eldőlt a sorsa ennek az útnak. Felidézte, képviselőtársaival másfél évtizede küzdenek a 83-as főút fejlesztéséért, kétszer kétsávosra bővítéséért, településelkerülőkkel, szintbeli kereszteződések megszüntetésével. A másfél évtizedből az első öt évben szinte reménytelen volt ez a munka, aztán megszületett a kormánydöntés, hogy miden autópálya elérje az országhatárt és minden megyei jogú várost bekössenek az országos autópálya-hálózatba. Hangsúlyozta, most eljött az itt élők ideje azzal, hogy ez az út egy rendkívüli fejlesztésen megy át.
-Összesen 36 kilométer útról beszélünk, mely a pápai repülőtéri bekötővel kicsivel hosszabb is ennél. Ez az út regionális gyűjtőúttá válik, hiszen nemcsak a közvetlenül érintett települések, hanem a kicsit távolabb lévők számára is rendkívül fontos beruházás - fogalmazott, hozzátéve 132 milliárd forintos fejlesztésről szól a projekt. Mint mondta, Győr az egyik legdinamikusabban fejlődő város, Pápán pedig ott a repülőtér, mint logisztikai centrum, ezek összekötése stratégiailag is fontos.
A 83-as számú főút rendkívüli teherforgalma veszélyessé tette ezt az útvonalat, ezt a baleseti mutatók is igazolják. A megépülő út biztonságos közlekedést tesz majd lehetővé – tette hozzá.
Dr. Kovács Zoltán felidézte, másfél évtizede dolgoznak a 83-as út fejlesztéséért

Gyopáros Alpár köszöntőjében azt emelte ki, hogy a 83-as út fejlesztése milyen fontos a környező települések számára és mennyivel segíti azt a jó közlekedési infrastruktúra, hogy a falvakban élő fiatalok a kistelepüléseken maradjanak, ott teremtsenek otthont maguknak. Úgy fogalmazott, Magyarország kormányának célkitűzése, hogy megállítsa és visszafordítsa a hazai kistelepülések népességszámának csökkenését. Ezt célozza a Magyar Falu Program is, ami komplex módon szolgálja e célkitűzést, életminőségjavító, intézményi hálózat fejlesztő és szolgáltatás bővítő beruházásokat, otthonteremtesi támogatást tartalmaz.
-A kistelepülések népességszámának megtartása, vagy növelése elképzelhetetlen a közlekedési infrastruktúra fejlesztése nélkül, hiszen munkahelyekért, középszintű szolgáltatásokért, oktatásért, magasabb szintű egészségügyi szolgáltatásokért, kulturális és sportszolgáltatásokért a falusi emberek is a környező városokat, nagyvárosokat keresik – hangsúlyozta, hozzátéve, ha a megyei jogú városok, térségi központok nem megközelíthetők a kistelepülésekről, akkor a kistelepülésen élő fiatalok jó eséllyel döntenek úgy, hogy elköltöznek a megyei jogú városokba, nagyobb településekre.
-Mi arra ösztönözzük a fiatalokat, hogy maradjanak otthon a falujukban, ott teremtsenek maguknak otthont, ott vállaljanak családot. Ehhez azonban feltétlenül szükséges, hogy az egyéni és közösségi közlekedési módok fejlett színvonalúak legyenek.
Megemlítette, a falusi CSOK elindulása óta minden 83-as út környezetében fekvő kistelepülés növelte lélekszámát és reményei szerint az útfejlesztésnek is köszönhetően ez a tendencia megmarad.
Gyopáros Alpár arról szólt, rendkívül fontos a beruházás a környékbeli kistelepüléseken élők számára

A kormánybiztos köszönetet mondott az országgyűlési képviselőknek, akik hosszú ideje dolgoztak azon, hogy a 83-as út fejlesztése megvalósulhasson. Kara Ákos országgyűlési képviselő is köszönetnyilvánítással kezdte beszédét, elismeréssel szólt dr. Kovács Zoltán képviselőtársa munkájáról, akivel együtt karolták fel az 83-as út ügyét másfél évtizede, köszönetet mondott Gyopáros Alpárnak, aki csatlakozott hozzájuk és megköszönte a környékbeli települések vezetőinek kitartását, türelmét.
Emlékeztetett a sok egyeztetésre a kistelepülésekkel, a tervek, igények megfogalmazására, mely már 2008-ban megkezdődött.

Kara Ákos a projekt műszaki tartalmát ismertette és a már elvégzett munkákat összegezte

A közelmúlt eseményeiről szólva felidézte, 2016-ban kezdte meg a tervezést a NIF Zrt., következő évben megszerezték a környezetvédelmi és építési engedélyeket, 2018 nyarára elkészült a győri Metro csomópont és megkezdődött több, mint 600 ingatlan területszerzése. 2019 tavaszán kezdődtek és már be is fejeződtek a régészeti munkák, múlt év őszére pedig a kiviteli tervek is elkészültek. Idén áprilisban a közbeszerzési eljárások eredményeként két kivitelezővel megkötötték a szerződést, a Pápa-Tét közötti szakaszt a Duna Aszfalt Kft. építi majd, a Tét dél – Győr közötti utat pedig a Soltút Kft. Előbbi 18,4 kilométer hosszú, utóbbi 17,6 kilométer.
-A Pápa és Győr M1 autópálya lehajtó közötti úton 23 műtárgyat kell megépíteni, az út kétszer kétsávosra lesz bővítve, zajvédő fallal és két további turbó körforgalommal. Az úton a megengedett sebesség 110 km/h lesz, a két szakasz egyidőben épül majd – ismertette. A gyorsforgalmi úton biztosítják a fizikai elválasztást, külön szintű csomópontokat alakítanak ki, a mostani 55 perces utazási idő körülbelül 20 perccel csökken Pápa és Győr között. A beruházás várhatóan 2023 végére készül el, a fejlesztés körülbelül 200 ezer embert érint, és biztonság és gyorsaság szempontjából kiemelkedő jelentőséggel bír.
Ez az útfejlesztés példaértékű az országban, nagyon meg kell becsülni - hangsúlyozta dr. Áldozó Tamás (képünkön balról a harmadik)

A sajtótájékoztató után dr. Áldozó Tamás polgármester úgy fogalmazott, a 83-as út fejlesztése rendkívüli hatással lesz városunkra, a beruházás példaértékű. Mint mondta, ezt az eredményt meg kell becsülni. Sok a méltatlankodó hang a közösségi médiában, melyek arról szólnak, hogy ennek az útnak már régen el kellett volna készülnie, nem értik, mi tart ilyen sokáig.
-Ez a beruházás Magyarországon példa nélküli, erről eddig nem nagyon beszéltünk. A magyar kormány azt vállalta, hogy minden megyei jogú várost beköt az autópálya-hálózatba, ez nagyjából teljesül is, s ezen kívül egy olyan települése lesz az országnak, ami közvetlen autópálya kapcsolattal fog majd rendelkezni - amit úgy kell érteni, hogy azért épül meg az út, hogy az a település bekapcsolódjon az autópálya hálózatba - ez pedig Pápa lesz. Azt hiszem, olyan pozíciót elérni, ami megkülönböztet minket az összes más magyar településtől, az 15 év munkájával sem volt egyszerű, de megért minden fáradozást és türelmet, ami ehhez a mai eseményhez elvezetett – jelentette ki.
Itt, Pápa előtt lesz az egyik csomópont

A városvezető hozzátette, az építkezés idején sok türelemre lesz szükség, felidézte a pápaiak a nagy útépítések rossz oldalát már eddig is elszenvedték, hiszen a Gyimóti és Somlai úton keresztül rengeteg építési anyagot hordtak más útépítésekhez, most reméli, hogy ennek a beruházásnak az előnyeit kis idő után a pápaiak is élvezni fogják.
Szólt arról is, a város Győr felőli bevezetője előtt megépülő csomópontból a repülőtér felé is épül egy szakasz, ez pedig távlatilag azt hozza magával, hogy a településszerkezeti terveket át kell dolgozni és hosszú távon nem a Vaszari út lesz a bevezetője a városba a repülőtér irányából érkező forgalomnak, hanem a Téglagyári út. A most ott folyó fejlesztések tervezésénél ezt már számításba is vették.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-07-26 13:30:24

Búcsúját ünnepelte a Szent Anna templom


ajánlott cikk főképe

2020-08-04 21:31:52

Koronavírusos egy óvónő - bezárták az Erzsébetvárosi Óvodát


ajánlott cikk főképe

2020-06-18 16:13:54

Újra indul a személyes ügyfélfogadás a polgármesteri hivatalban


ajánlott cikk főképe

2020-05-13 16:14:09

Enyhítések az alapellátásban