A gyanú szerint megszerezte a bankkártya adatait a férfi, majd vásárolt is vele


2020-08-26 16:29:17  | cikk:  | 


A pápai rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták a 32 éves helyi férfit.

A nyomozás adatai szerint az elkövető 2020. július 23-a és 2020. augusztus 7-e között munkatársa bankkártyájának adatait jogosulatlanul megszerezte, és azzal visszaélve összesen 63 alkalommal több mint két millió forint értékű árut vásárolt egy külföldi webshop elektronikus fizetési rendszerén keresztül.

A sértett elmondta a nyomozóknak, hogy fentieken kívül az ismeretlen elkövető két alkalommal, közel húszezer forintot is ellopott a munkahelyi szekrényében tárolt pénztárcájából.

A pápai rendőrök az ügyben végzett széleskörű adatgyűjtés alapján azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. A 32 éves férfit a rendőrök 2020. augusztus 25-én délelőtt lakcímén elfogták és a Pápai Rendőrkapitányságra előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. Az elkövető lakásán tartott házkutatás során a webshopon vásárolt termékek nagy részét a nyomozók lefoglalták, továbbá a férfi munkahelyéről származó egyéb használati tárgyakat is.

A 32 éves férfi ellen információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Pápai Rendőrkapitányságon.


Képek:

nincsenek képek


Címkék: rendőrségi
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-08-12 16:42:45

Lezárt akta: rendszámot cserélt a férfi


A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A helyi férfi 2020. augusztus 7-én délután egy pápai áruházban a táskájába különböző termékeket pakolt ötezer forintot meghaladó értékben, majd az üzlet zöldség osztályán vásárolt, ahol a korábban lemért termékekhez továbbiakat...

2020-08-12 15:15:31

Lezárt akta: csalni akart a pénztárnál az 51 éves férfi, de lebukott


ajánlott cikk főképe

2020-05-29 11:34:35

BikeSafe-siker Pápán


ajánlott cikk főképe

2020-08-04 15:02:29

Rendezvény a megelőzés jegyében