Nyolc helyszínen várják a REND érdeklődőit


2010-06-24 15:26:35  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Nyolc helyszínen várják a REND érdeklődőit főképe
Immár negyedik alkalommal, ezúttal június 25-27 között rendezik meg a REND-et, a Református Egyházi Napok Dunántúl elnevezésű programot, melynek idén Pápa ad otthont.
A napokban már megkezdődött a színpadok, sátrak felállítása a Várkert területén.
Nyolc helyszínen 80 rendezvénnyel több mint 8000 résztvevőt várnak a szervezők. A három nap alatt teológiai, mégis közérthető előadásokkal, istentiszteletekkel, lelki alkalmakkal, fórumokkal, igényes könnyűzenei és komolyzenei koncertekkel várják az érdeklődőket. 34 kórus fog majd fellépni a különböző helyszíneken, tudtuk meg ifj. Márkus Mihály lelkipásztortól, a szervezőbizottság tagjától. A program ideje alatt Református utca is várja az ide látogatóak, ahol közel 75 szervezet mutatkozik majd be.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet