Pontot rabolt a Szolnok


2010-08-07 22:09:01  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: nso.hu  | 


Pontot rabolt a Szolnok főképe
A Lombard Pápa az idei bajnokság első hazai találkozóján az újonc Szolnokot fogadta a Perutz stadionban. A hazaiak mindenképpen szerették volna itthon tartani a három pontot, míg Vágó Attila tanítványai nem titkoltan egy pontért érkeztek Pápára. A vendégek előtt adódott az első lehetőség a 4. percben, ekkor Remili lövését hárította Szűcs Lajos. Ezután jobbára mezőnyben folyt a játék, fél óra elteltével Gyömbér előtt adódott lehetőség, ám a korábbi pápai hálóőr, Tarczy Pál a helyén volt. Ugyancsak bravúrt mutatott be a vendégportás Tóth Norbert lövésénél, a jobb felsőbe tartó labdát újheggyel tolta fölé. A második játékrészben Farkas bizonytalanságát a télen Pápáról távozó Alex használhatta volna ki, ám Szűcs ismét a helyén volt. A lefújás előtt nem sokkal Tóth Gábor dönthette volna el a három pont sorsát, ám a védő kapu fölé fejelt, ezzel maradt a gólnélküli döntetlen. A Lombardnak ismét nem sikerült begyűjtenie a három pontot, ám legalább játékban észrevehető volt némi fejlődés a múlt héthez képest. Az azonban bizonyos, hogy ez a játék a Zalaegerszeg ellen kevés lesz, az is nyilvánvaló, hogy egy befejező csatár nagyon hiányzik Véber keretéből. A Szolnoknak bejött a bunkerfoci, így elégedettek lehetnek az egy ponttal.

Véber György: Az első félidővel nem vagyok elégedett, tompán és lassan szőttük a támadásainkat, a második játékrészben mi domináltunk, támadtunk folyamatosan, de igazán nagy helyzetünk nem volt. A csapat mindent megtett a győzelemért, a játék még mindig nem az igazi, de jelen pillanatban nagyon egymásra vagyunk utalva a játékosaimmal, elképesztő közegben és hangulatban játszottuk le a mai mérkőzést, erről nem is kívánok többet mondani.

Vágó Attila: Nem volt benne a játékunkban a győzelem, mégis igazságosnak érzem a döntetlent. Megtettük azt, ami elvárható volt tőlünk, de ennél sokkal jobban kell teljesítenünk, ha bent szeretnénk maradni az első osztályban. Nem sok csapat fog innen ponttal vagy pontokkal hazatérni, ezért is örülök annak, hogy nekünk sikerült.

További eredmények:
Kaposvár - Újpest 0-1
Kecskemét - Ferencváros 1-2
Haladás - ZTE 0-0
Honvéd - MTK 1-2


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-06-23 14:13:15

Újra a dobókörben


ajánlott cikk főképe

2020-04-09 16:50:47

Visszavonult a korábbi pápai közönségkedvenc


ajánlott cikk főképe

2020-05-26 14:27:49

A tervek szerint idén is lesz úszótábor


ajánlott cikk főképe

2020-04-14 17:22:07

Hegymászás: Újabb csúcsokat hódított meg Mógor Péter