Lombard Pápa – MFK Petrzalka 1-2


2009-10-09 23:03:45  | cikk:  | fotó: Haraszti Gábor  | 


Lombard Pápa – MFK Petrzalka 1-2 főképe
A bajnoki szünetben sem maradt labdarúgó mérkőzés nélkül NB I-es csapatunk. Ma 16 órától a Perutz stadionban a mieink a szlovák MFK Petrzalka ellen léptek pályára. Véber György csapata a Szűcs, Venczel-Tóth-Farkas-Rajnay, Granát-Gyömbér-Heffler, Bárányos-Bali-Orosz összeállításban kezdett. Hodek révén már az 5. percben előnyhöz jutottak a vendégek, újabb 5 minutum elteltével már 1-1-et mutatott az eredményjelző, a pápaiak részéről Bali volt eredményes. Negyed óra múltán – mint később kiderült – Hodek második találatával kialakult a végeredmény is (1-2).

Véber György nem lepődött meg a vendégek mentalitásán.

- A szlovák foci mindig is a kemény, agresszív harcos játékáról volt híres, ez most kapóra is jött nekünk a fizikai terhelés szempontjából. Sajnálatos, hogy ez már a harmadik olyan mérkőzésünk, amikor a belső védőink pillanatok alatt gólhoz segítik az ellenfelünket. Ezt leszámítva végig mi uraltuk a játékot, helyzeteink azonban nem nagyon voltak. Egy húzós sorozaton vagyunk túl, jól jön egy szusszanásnyi szünet, úgy építettük fel a hetet, hogy a terhelés-pihenés aránya megfelelő legyen.

A csapatnál múlt héten újra játékra jelentkezett Ahodikpe Euloge, aki amilyen gyorsan jött, napok alatt ugyanilyen gyorsan távozott is Pápáról. A játékos bár papíron a Lombardhoz tartozik, hollétéről elég keveset tudni.

- Januári kinevezésem után kértem őt, hogy jöjjön, mivel Urbán Flórián edzősködése után nálam mindenki tiszta lappal indult. Akkor nem jött. Júniusban újra kértem, hogy készüljön velünk, ekkor sem jelentkezett játékra. Most október van, megjelent, közöltem vele, hogy egyelőre az NB III-as csapatban van neki hely, figyelni fogom a játékát, de arról szó sem lehet, hogy egyből az első csapat keretéhez csatlakozzon. Ez volt pénteken, másnapra eltűnt, ez azt gondolom, mindent elmond a mentalitásáról.

Pénteken elkészült a Magyar Kupa 5. fordulójának párosítása is, a Lombard Pápa a Videotonnal méri össze erejét. Az első találkozóra október 21-én szerdán, a visszavágóra egy héttel később október 28-án kerül sor.

Haraszti Gábor

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-01-03 12:09:53

Jótékony dartsosok


ajánlott cikk főképe

2020-03-06 18:05:54

Nehéz feladat előtt áll a Perutz FC


ajánlott cikk főképe

2020-03-05 09:11:42

Kikapcsolták a kulcsembereket


ajánlott cikk főképe

2020-03-12 17:55:31

Egy tucat PELC gól