Az utcanevek Pápán-élő történelmünk az utcanevekbe rejtve


2010-12-16 06:31:06  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Az utcanevek Pápán-élő történelmünk az utcanevekbe rejtve főképe
Az utcanevek Pápán címmel tartott tegnap este előadást a Várostörténeti Honismereti Kör meghívására Somfai Balázs levéltáros. Ez egy örök téma, mely nem szól másról, mint a közterületek megnevezéséről és az emlékállításról. Amíg ember lesz, mindig lesz igény a tisztába tételére. Az érdekes előadás során Somfai Balázs beszélt a névadás hasznosságáról és károsságáról is. A szakember szerint könnyű „elúszni” a témában és nem árt óvatosnak lenni, amikor egy közterületnek nevet adunk.

Pápa az utcanevek választása szempontjából a rendszerváltás előtt ugyanazt a sorsot járta be, mint a többi középváros: aktuális volt, meg nem is, imitt-amott megragadtak régi nevek is. Somfai szerint az nagyobb baj, hogy sokáig senki sem vette észre, hogy volt Szabó Dezső és Szabó Ervin utca is. Abban az időben volt Szabadságharcos utca, Szabadság utca, meg a Fő tér is Szabadság Fő tér néven futott. Rengeteg szabálytalanságot követtek el az akkori névválasztók. A rendszerváltást követően ez megváltozott, már sokkal körültekintőbben jártak el a mindenkori döntéshozók.
Az utcanév két részből tevődik össze: az egyediségét az előtag jeleníti meg, a közterület általános jellegét az alábbi utótagok jelölik meg: út, útja, sugárút, tere, köztér, liget, kert, utca, köz, fasor, sétány, telep, park, stb. Az utcanévadásról Pápa városa az 1990. évi LXV. törvény alapján rendelkezett, melyet legutóbb 1994-ben módosított a képviselőtestület - néhány kiegészítéssel.

Élő személyekről utcát elnevezni tilos. Kiemelkedő személyekről haláluk után 10 év elteltével lehet utcát elnevezni. Külföldi állampolgár nevét csak különösen indokolt esetben lehet utcanévként felhasználni. Ha utcát személyről neveztek el, akkor az utcanév előtagjának meg kell egyeznie a személy által használt családi és utónévvel. Utcanévben a római vagy arab számot kerülni kell. A Képviselőtestület a helytörténeti szempontból jelentős utcaneveket védetté nyilváníthatja, a védett utcanév pedig nem módosítható. Minden utca házainak számozása 1-gyel kezdődik. A számok a Fő tértől, illetve a főútvonalaktól távolodva növekednek. Az utcanévtábla öntött vagy zománcozott, úgynevezett füles tábla, amely fehér alapon, fekete jeleket tartalmaz piros keretben.

Somfai Balázs előadása során kitért egy a napjainkban elkövetett „névadási bakira” is. Mint mondta, az úgynevezett „boldogabb időkben” Kilián Györgyről, a kommunista aktivistáról elnevezett lakótelepet néhány éve utcanevesítették. De véleménye szerint, azért, mert ott valaha vásár-tér volt, a két háztömbnyi közterületnek a Vásár-tér elnevezést adni, nem más, mint a dolgok félreértelmezése és -értése.

Az előadás során a hallgatóság sok hasznos dolgot megtudott még az utcanevekről. Városunkban vannak utcák, amelyek több évszázadra visszatekintő múlttal rendelkeznek, ilyen például a Korvin utca, vagy a Hosszú utca, mely a Fő térről indult, s ma a Jókai utca nevet viseli. A városunkban található egykori pápai vár is erre a sorsra jutott. A 18. században lerombolták, ma már csak a délnyugati bástya helyén, a mai Bástya lakótelepen levő falmaradvány és néhány utcanév emlékeztet az egykori végvárra.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-06-12 20:26:15

Készül a kastélykerítés díszburkolata


ajánlott cikk főképe

2019-05-11 23:19:59

Történelmi emlékhely lett a Pápai Református Kollégium és az Ótemplom


ajánlott cikk főképe

2019-09-18 22:23:46

Visszatér a Tapolca patak a városba, állandó vízfolyás lesz a Bakonyér


ajánlott cikk főképe

2019-05-20 21:34:09

Workshopon ismertették a NYITOK hálózat projektjét


PÁPA időjárás