Filmbemutató: A napfényben fürdő kastély


2010-12-18 10:57:16  | cikk: mo  | 


Filmbemutató: A napfényben fürdő kastély főképe
Tegnap mutatták be azt az ifjúsági tévéjátékfilmet, mely a – Duna Televízió közreműködésével – a Pápa Városi Televízió és a Forrás Színház eredményes pályázatának gyümölcseként jött létre – ezúttal már másodszor. A két intézmény ugyanis két évvel ezelőtt már bemutatott egy sikeres játékfilmet A Morcogi címmel. Az idei évben elkészült ifjúsági játékfilm, A napfényben fürdő kastély máig érvényes gondolatokat közvetít: a gyermeki tisztaság, a képzelőerő és az emlékezés jelentőségére hívja fel a figyelmet. A film mondanivalója szerint ezek azok az értékek, melyek segítenek embernek maradni egy olyan világban, ahol a háttérben viszály, háború dúl. A filmmel ellentétben ma ugyan nem a háború teremt kiszolgáltatott helyzetet, de az üzenet a mai kor embere számára is útravalóul szolgál.

A napfényben fürdő kastély című tévéfilm forgatókönyvét Németh Ervin, a Forrás Színház dramaturgja írta Danilo Kiš Korai bánat című elbeszéléskötetének motívumaiból. A film producere Pataki András, zeneszerzője Szarka Gyula, a Ghymes együttes alapítótagja. Az operatőri munkálatokat Mike László, a Pápa Városi Televízió vezető operatőre végezte. A vágás – a rendező, Bozsogi János vezetésével – Varga András, a Pápa Városi Televízió főszerkesztője keze nyomát dicséri. A filmben olyan neves színészek is szerepet kaptak, mint Eperjes Károly, Dörner György vagy Sztárek Andrea. De kiváló színészi teljesítményt nyújtott Szőcs Erika, Pintér Gábor, Diószegi Imola és a kilenc éves Kurucz Áron.

A tegnapi filmbemutatón dr. Áldozó Tamás alpolgármester üdvözölte a Pápa Városi Televízió ilyen irányú, filmes tevékenységét. Az alkotás kapcsán azt hangsúlyozta, a produkcióban több síkon is megjelenik a pápaiság.
- Egyrészt van egy olyan intézményünk, amely elég innovatív ahhoz, hogy kötelező feladatain túl kitekintést tegyen egy olyan műfajba, ahol tehetségét ilyen irányban is kamatoztathatja. Ezért külön köszönet illeti Varga Andrást és munkatársait, elsősorban Mike Lászlót. Másrészt – Vászoly mellett – pápai helyszíneket választott a stáb a forgatás helyszínéül. És természetesen onnan is van pápaisága a filmnek, hogy létrejöttében fontos szerepet játszott Pataki András és Németh Ervin, akik pápai származásukat a mai napig nem felejtették el – fogalmazott az alpolgármester.

A film producere, Pataki András két vezérlő elvet emelt ki a tévéjátékfilm elkészülte kapcsán. Korunk televíziós információrengetegében – Wigman Alfréd kutatásai alapján – a kulturális értékű műsor elenyésző. A Duna Tv-ben 37 %, a Magyar Televízió egyes csatornáján 11 %, a két kereskedelmi csatornán együttesen mindössze 1 % a kulturális műsorok aránya. Pataki hozzátette, mivel az ifjúsági tévéfilm a Duna Televízió műsorában kerül a nagyközönség elé, bíznak benne, hogy A napfényben fürdő kastéllyal 37 százalék fölé emelkedik a kulturális értékű közvetítések száma a csatornán. A producer másodsorban azt emelte ki motivációik tekintetében, hogy szerettek volna olyat alkotni, ami megmarad, ami nyomot hagy és amire évek múlva is emlékezhetnek majd az emberek.  

A gyermeki tisztaságot és szeretetet próbáltuk nem hollywoodi eszközökkel megragadni és közvetíteni – foglalta össze a rendezői koncepciót Bozsogi János. Úgy fogalmazott, a film legfőbb üzenete az, hogy bárki, aki a főhőssel, az idegen környezetbe szakadt kisfiúval találkozik, egyszerűen megváltozik, egyfajta szeretet veszi körül a gyermeket. Nagyon könnyen szövődnek barátságok, kerül a felszínre egyfajta emberi féltés. Ez pedig azért van, mert a fiú olyan intenzíven sugározza magából a szeretetéhséget, hogy ezt mindenki megérzi – tette hozzá a rendező.
Bozsogi János elmondta azt is, a filmet igencsak feszített tempóban forgatták. A 14 nap alatt napi 10-12 órában készültek a felvételek. A rendező sosem elégedett – mondta – mindig felfedez filmjében olyan jeleneteket, amelyeket később másként oldott volna meg, de a lehetőségek korlátozottak voltak. Hozzátette azonban, hogy mindez nem zavarja a film egészét, mondanivalóját és üzenetét nem befolyásolja.

Varga András, a film vágója és egyben a Pápa Városi Televízió főszerkesztője azt hangsúlyozta, nagy örömet jelent számukra a film elkészülte, már csak azért is, mert az efféle produkciók segítenek kizökkenni a napi rutinból, a napi hajtásból. Hozzátette, a városi televízió 1200 forgatást bonyolít le éves szinten, emellett a munka mellett készült el a film, melynek felvételeit nemcsak Pápa Város Önkormányzata, hanem annak számos intézménye és támogatott. 

A látványért, a film képi megjelenítéséért Mike László, a város televízió operatőre volt felelős. Mike László azt hangsúlyozta, az operatőrnek három köteléket kell szem előtt tartani: a forgatókönyvet, a rendező elvárásait és a pénzt, amelyből ebben az esetben igencsak kevés állt rendelkezésre. Mindettől eltekintve azonban Mike László szabad kezet kapott például a kamerabeállításban, a képkivágás megkomponálásában vagy éppen a színek használatát illetően. Úgy fogalmazott, az operatőrnek az a dolga, hogy a rendező által megálmodott képeket vigye filmre. És ha kettejük álma valahol találkozik és „jól összeúsztatható”, akkor egy ilyen film tud születni – tette hozzá Mike László.

A Napfényben fürdő kastély című film bemutatóján tiszteletét tette Eperjes Károly és Dörner György színművész is. A díszbemutató után mindketten katartikus élményekkel telve nyilatkoztak a produkcióról.
Egyszerű volt, érthető és gyönyörű – fogalmazta meg érzéseit a filmmel kapcsolatban Dörner György.
- Nem hittem volna, hogy ilyen rusztikus körülmények között lehet ilyen élvezetes, jó filmet csinálni. Egy igazán melegszívű történet, mely egy kisfiú és egy kutya barátságán keresztül érzékeltet egy olyan történelmi helyzetet, amely mögött a második világháború fenyegetettsége húzódik meg. Nem is tudom, vannak-e még alkotók, rendezők, filmírók, akik ilyen történetekben gondolkoznak.

Eperjes Károly úgy fogalmazott, nagyon örül, hogy részese lehetett a filmnek. Bár a produkció kevés pénzből készülhetett el, a minősége, a mondanivalója és ahogy mindaz kiderül, nagyszerű.
-    És ha nem tudom, hogy ilyen kevés pénz állt a készítők rendelkezésére, akkori is azt mondom, hogy ez egy abszolút vállalható, finom mondanivalójú film. Örülök, hogy szerepelhettem benne.
Eperjes megfogalmazása szerint a film a gyermeki tisztaság mindenek felett álló természetét közvetíti. A gyermeki jóságot, tisztaságot – még ha a mai világ el is söpri – a sírig el tudjuk vinni. Belső derűvel túl lehet lépni a mai világ mocskán – ez egyértelműen kiderül a filmből, amely az ifjúság mellett a nehéz sorsú családokhoz is szól – tette hozzá a színművész.

Képek:

Egy kis ízelítő a rendező megfogalmazásában:

A film keretes szerkezetben öleli körül a kilencéves gyerek, Andris egy – falun eltöltött – évének történetét. A falu a gyerek számára az egész világ, anyja és nővére számára a menedék – apjuk menekíti ide őket, ismerősök közé egy pusztítással fenyegető háborús világ elől. Apa már csak a gyerek képzeletében jelenik meg, miközben folyton őt várja; s apára emlékeztetnek azok a tárgyak is, amelyeket egy „ütött-kopott történelmi kofferben” mindig magával cipel. A főhős, Andris éli a falusi gyerekek hétköznapi életét: szénát gyűjt, gombászik, csordásgyerekként segíti keresethez a családot, a többi gyerekkel együtt jár iskolába, bújócskázik, szerelmes lesz – de van még egy hűséges társa: Dingó, a kutya, akivel még beszélgetni is lehet. Andris ugyanakkor különleges gyerek is: érzékeny szemmel figyeli a világot, olvas (ponyvaregényeket, aztán továbbmeséli őket a fiútársainak), és remekül fogalmaz. Költő szeretne lenni…

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-05-24 19:32:38

Móka és Kacagás a Nátuskerti Óvoda gyermeknapján


ajánlott cikk főképe

2019-09-02 22:43:02

Lombosi Sándort Grőber Attila visszaléptette a képviselőjelöltségtől


ajánlott cikk főképe

2019-06-17 13:42:11

Ismét beszóltak a papoknak


ajánlott cikk főképe

2019-06-30 22:30:49

Máltai ifjúsági önkéntes tábor


PÁPA időjárás