Écsi Gyöngyi karácsonyi műsora


2010-12-21 19:19:16  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Écsi Gyöngyi karácsonyi műsora főképe
Écsi Gyöngyi református lelkész, mesemondó és előadóművész, valamint népzenész társa, Kováts Marcell voltak a vendégei tegnap este a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskola karácsonyi műsorának a református templomban. A Jertek velünk Betlehembe című interaktív előadást nagy érdeklődéssel hallgatták a diákok.
- Minden évben hagyomány, hogy az iskola karácsonyi műsort rendez a tanulóknak és persze tanáraiknak is. A mai alkalommal nem istentiszteletre gyűltünk össze, hanem egy felvidéki előadó- művésznő jött el hozzánk, Écsi Gyöngyi. Nevezhetjük egy istendicsőítő rendezvénynek is ezt a karácsonyi összejövetelt. Ma délutántól utaznak haza a nebulók a téli szünetre- mondta el Vadász Márta református lelkész, az iskola vezető vallástanára.

Képek:

Écsi Gyöngyi hosszú évek óta gyűjti és tolmácsolja a népdalokat. Zoborvidék és Gömör énekelt kincse áll hozzá legközelebb, de énekli a magyarlakta területek valamennyi tájegységének dalait, virágéneket, históriás éneket, népéneket, világzenét. Népzenei gyűjtéseit egyetemistaként kezdte a Zoborvidéken Ág Tibor népzenekutató oldalán, majd Felső-Gömörben folytatta. Alapiskolásként és később gimnazistaként az iskola néptánccsoportjában táncolt, majd énekes szólistája lett a pozsonyi Ifjú Sziveknek, a Ghymes együttesnek, a bécsi Kaláris zenekarnak és a nemzetközi Vents’d Est (Keleti Szél) világzenei együttesnek.
Teológusként népműveléssel, népdalkörök, hagyományőrző csoportok szervezésével és vezetésével is foglalkozik, Berzétén népdalkört alapított. Munkájuk eredménye 1998-ban egy kazetta, Berzéte-Kőrösi népdalok és népmesék  a BERKŐ népdalkör előadásában. Ezt követte 2000-ben a BERKŐ CD, amelyen a helyi népdalok zenekari kísérettel hangzanak fel.
Hivatásgyakorlásának jelenlegi állomásán, Hetényben, ugyancsak énekkart és gyermek bábcsoportot vezet.
Egyedülállóak az egyházi és apokrif népénekeket bemutató (többségében saját gyűjtésen alapuló) önálló koncertjei, számára az énekelt és előadott imádságok „lángoló aranyleletek” a népzene titokzatos kincsei között, hiszen ezek tükrözik a népi tudat legmélyebb rétegeit, „ezekből tudjuk meg, honnan jöttünk, kik vagyunk és hogy mennyit érünk.”
Sokoldalú művészi képességeit „bábos” előadóművészként is kamatoztatja, kétszemélyes meseszínházában a zenének, a szónak, a mozgásnak és az alkalmazott eszközöknek egyforma súlyuk, szerepük van. Népi bábjátékaival, mesefeldolgozásaival a legkisebbeket és a felnőtteket egyaránt elbűvöli. Meséi nemcsak a legkisebbekhez szólnak, hanem nagyon a felnőtt társadalom részére is üzenetet hordoznak, ahogy az a meséknek eredetileg szerepük volt.
Forrás: internet

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-07-27 11:21:55

Zajlik a csarnoképítés a piacon


ajánlott cikk főképe

2019-09-03 21:48:47

Új rendezvénysátrat vásárolt a JMSZK


ajánlott cikk főképe

2019-06-03 21:27:16

Diakónia és iskola Bobán


ajánlott cikk főképe

2019-08-17 12:43:36

Elvis - kicsit másként


PÁPA időjárás