Tiszteletből adódó szeretetünket tesszük a fenyőfa alá – központi karácsonyi ünnepség az ESZI-ben


2010-12-22 20:44:38  | cikk: HuHa  | 


Tiszteletből adódó szeretetünket tesszük a fenyőfa alá – központi karácsonyi ünnepség az ESZI-ben főképe
Karácsonyi muzsikával, verssel és meleg szavakkal kívántak minden idősotthoni lakónak boldog karácsonyt ma délután a Teveli úti Otthonházban. Pápa Város Önkormányzata Egyesített Szociális Intézménye itt tartotta központi karácsonyi ünnepségét, melyre az Otthonházban élők mellett a többi részleg lakóit is meghívták. A Betlehem, adventi koszorú és a szépen feldíszített karácsonyfa teremtette ünnepi hangulatot a Bartók Béla Zeneiskola hangszeres növendékeinek műsora a Református Gimnázium és a Munkácsy Mihály Általános Iskola diákjának előadása tette meghitté. A vendégeket Hauber Lívia részlegvezető köszöntötte, Krisztus születésének ünnepéről, a szeretetről és a megbékélésről szólva. Dr. Áldozó Tamás alpolgármester ünnepi szavaival a lakók előtt is megköszönte a novemberben nyugdíjba vonult Csőréné Pőr Eszter több évtizedes intézményvezetői munkáját, szólt azokról a fejlesztésekről, melyeket az önkormányzat megvalósított az idei évben az idősellátás színvonalának javításáért, és biztosította az időseket, hogy Pápa városa mindig kiemelt figyelmet fog fordítani a hosszú, dolgos évtizedeket maguk mögött hagyó szépkorúakra.
-A városnak nagyon fontos, hogy idős polgárait biztonságban tudja, róluk gondoskodjon. Nem jönnek könnyű évek, nagyon sokat kell még dolgoznunk, hogy olyan helyzetbe kerüljön az ország, amilyenbe szeretnénk, de vannak olyan korosztályok, melyek a nehézségek ellenére sem lehetnek vesztesei annak, ha kicsit szorosabbra kell húzni a nadrágszíjat. Az idősek korosztálya is ide tartozik. Mindig olyan döntéseket fogunk hozni a Városházán, melyekkel figyelemmel leszünk városunk idős polgáraira – mondta az alpolgármester, majd jókívánságokkal köszöntötte a lakókat – legyen nagyon boldog a karácsony, töltsék úgy együtt az ünnepet, hogy 24-én este szülessék meg valamennyiük szívében a kis Jézus, és egészségben megélt, sikerekben, tartalmas időtöltésben bővelkedő esztendőt kívánok önöknek a 2011-es évre.
Szalainé Tihanyi Andrea intézményvezető ugyancsak jó kívánságokkal érkezett az ünnepségre. Köszöntőjében úgy fogalmazott, az a kollektíva, mely önökért dolgozik nap, mint nap, gondoskodik arról is, hogy ez a karácsony ne csak üres gyertyafény legyen, hanem annál sokkal több: tiszteletből adódó szeretetünket adjuk és tesszük a fenyőfa alá, mely minden megvásárolható ajándéknál többet ér.  A kedves ünnepség végén az ajándékozás sem maradt el, az Időskorúak Szociális Ellátásáért Alapítvány támogatásával a lakóknak apró ajándékkal kedveskedtek az intézmény dolgozói.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-07-15 14:51:11

A város virágosítását vizsgálták


ajánlott cikk főképe

2019-05-26 13:30:03

Rendben folyik az EP választás Pápán


ajánlott cikk főképe

2019-06-14 21:42:53

Megkezdődött a 29. Pápai Játékfesztivál


ajánlott cikk főképe

2019-09-01 09:59:52

Kánikulai melegben búcsúztatták a nyarat a Játszótéri Napon


PÁPA időjárás