Felkészülés: Kikapott a Lombard II


2011-02-01 21:43:57  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Haraszti Gábor  | 


Felkészülés: Kikapott a Lombard II főképe
Az első csapathoz hasonlóan, a Lombard II is gőzerővel készül a bajnokság folytatására. A hét első felkészülési mérkőzésén az NB II-es pontvadászat hetedik helyén álló Győr II volt a mieink ellenfele. Nagy Mihály ezúttal is igyekezett a keret minden tagjának lehetőséget biztosítani, a pápaiak a Kovács – Domján, Wéninger, Fazekas, Karácsony, Enyingi, Füredi, Peric, Páli, Megyesi R., Kiss T., Kaszás, Horváth T, - Nyári, Szabó, Somogyi Zsivóczky, Megyesi P. kerettel érkeztek a Perutz stadion műfüves gyepére. A vendégek fölényével telt az első negyedóra, mégis Domján szerzett vezetést Somogyi szögletéből. Ezután a vendégek kihasználták a hazai védők hibáit, Nyári öngóljából egyenlítettek, majd fordítottak. A második félidőben kiegyenlített játék folyt és ebben a vendégek egy szabadrúgásból eldöntötték a mérkőzést, 1-3 lett a vége.
Nagy Mihály: Ellenfelünk fittebb, pontosabb volt nálunk és megérdemelten nyertek. Védekezésben nyújtottunk ma gyenge teljesítményt.
A Lombard II csütörtökön 13 órától Veszprém alakulatával méri össze erejét, szombaton  pedig Ajka együttesét látják vendégül.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-10-21 20:00:59

Tűzoltók fekvenyomó versenye


ajánlott cikk főképe

2019-07-01 20:33:04

Fiatal, sikerre éhes Perutz épül


ajánlott cikk főképe

2019-07-22 15:47:52

Zsoodance nyári tábor


ajánlott cikk főképe

2019-10-16 17:23:44

Bozsik fesztivál a Perutz stadionban


PÁPA időjárás