Császár Elemér Természettudományos Csapatverseny a Refiben


2011-02-04 19:02:36  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Császár Elemér Természettudományos Csapatverseny a Refiben főképe
Első ízben rendezett a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája természettudományos csapatversenyt az általános iskolák 7. és 8. osztályosainak. A versenyt a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara, a PTE TTK Szentágothai János Szakkollégiuma, az ELTE Természetföldrajzi Tanszéke és a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma Eötvös Loránd Alapítványa hirdette meg a Dunántúl valamennyi általános iskolájának, méghozzá abból a célból, hogy népszerűsítsék a természettudományos tantárgyakat a fiatalok körében.
A mai megmérettetésre 6 csapat érkezett 3-3 fővel (Székesfehérvárról, Nagyalásonyból, és Pápáról).
- A verseny kétfordulós. Az első forduló egy az adott aktuális témához kapcsolódó, otthon elkészített és interneten beküldött informatikai feladat. Itt egy Power Point bemutatót kellett csinálniuk a tanulóknak a neandervölgyi ősemberről. A csapatok ezzel juttathatták magukat a második, írásbeli fordulóba, amelyet ma tartunk. Egy iskolából természetesen több csapat is indulhat. Az írásbeli fordulóba iskolánként csak egy, az első fordulón legjobb eredményt elért csapat kerülhet. A második fordulóba jutásról a versenybizottság dönt. A második, iskolai fordulóban (ez van ma) írásbeli és gyakorlati (kísérletezés és számítás) feladatsort kell teljesíteniük a diákoknak. A csapatok az adott aktuális témához kapcsolódó feladatokból versenyeznek. Idén ez a neandervölgyi ember. A versenydolgozatok elkészítésére 2 óra időtartam áll rendelkezésre- tájékoztatta hírportálunkat Somosiné Németh Alíz szervező.
Az ünnepélyes megnyitón dr. Gábriel Róbert egyetemi professzor, a versenybizottság elnöke és Kovács Dániel igazgató köszöntötte a megjelent csapatokat és tanáraikat. Majd
„Utazás az anyag szívébe” címmel Fekete Pál Péter tanár tartott előadást a fizikumban a kísérő tanárok és az érdeklődők részére a CERN-béli tanulmányútjáról.
- A CERN magyarul ’Nukleáris Kutatások Európai Tanácsa’, ami egy Genf mellett található kutatóintézet, a világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriuma, ahol én jártam. Ott van egy óriási gyorsító, ahol elemi részeket nagyon nagy sebességre felgyorsítanak, majd ütköztetik őket. Olyan apró részecskéket keresnek ott, mint például egy futballpályán a cseresznye magot próbálnánk megtalálni. Rendkívüli nagy élmény, gyermekkori álmom valósult meg, amikor eljuthattam CERN-be. Ez a fizikusok mekkája. Sok Nobel-díjas fizikussal találkoztam ott. Legnagyobb élményem a nyitottság volt, az, hogy minden laboratóriumi ajtó nyitva volt és szinte „kötelező” volt fotózni is, amit csak láttunk. Számunkra óriási segítség volt ez. A World Wide Web (világháló) alapelveit a CERN egyik munkatársa dolgozta ki- mesélte el a fizikatanár.
Az eredményhirdetésre az esti órákban került sor. Az értékes díjakat professor emeritus Fényes Tibor, a verseny fővédnöke adta át.

Eredmények: 1. Szent István Római Katolikus Általános Iskola: Englert Georgina, Kopf Aliz, Horváth Ákos 2. Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola: Ferenczy Milán, Iványi Dávid, Varga Vajk Vilmos 3. Weöres Sándor Általános Iskola: Nagy Noémi, Putz Martin, Sipőcz Milán 4. Tarczy Lajos Általános Iskola: Móczár Bence, Beke Tamás, Sághi Tamás 5. Kinizsi Pál Általános Iskola (Nagyalásony): Molnár Alexandra, Molnár Bálint, Szűcs Tamás 6. Comenius Iskola (Székesfehérvár): Polczer Dóra, Szabó Eszter, Őrsi Kitti Dorina

Képek:

Császár Elemér
Gige, 1891. dec. 8. - Budapest, 1955. aug. 7.
Fizikus, egyetemi tanár
Kaposvár melletti kis faluban született, itt volt édesapja református lelkész. Csurgón, a református gimnáziumban érettségizett, majd Budapesten, az Eötvös Kollégium diákjaként szerzett matematika fizika szakos tanári oklevelet. 1915-től 1921-ig a pápai református gimnázium tanára volt. Közben 1915-től 1918-ig katonaként szolgált az első világháborúban. Ezalatt is volt ideje, hogy elkészítse doktori disszertációját "Planck sugárzási elméletének újabb módosítása" címmel, amelyet azonban csak 1920-ban sikerült megvédenie. Később is kitűnt konzervatív nézeteivel, mindenképpen klasszikusan szerette volna értelmezni a kvantumfizika törvényeit. Többször járt Németországban, különböző egyetemeken dolgozott, miközben sokat publikált német és magyar szakfolyóiratokban. Itthon 1928-ban lett az Akadémia levelező tagja. 1938-tól Rhorer László utódaként működött Pécsett az orvosi fizikai és röntgenológiai tanszéken. Eközben gyakran került szakmai - és nemcsak szakmai - ellentétbe egyik tanársegédével, Ernst Jenővel. 1945 után Ernst Jenő lett az általa biofizikának elnevezett tanszék vezetője, Császár Elemért pedig elbocsátották, akadémiai tagságát megszüntették. Börtönbe került, kiszabadulása után Tarján Imre segítségével jutott a Medicorban tudományos tanácsadói álláshoz. Ma is elsősorban kísérleti fizikusi és tankönyvírói munkásságát értékeli a mértékadó szakmai közvélemény, antiszemita megnyilvánulásait viszont határozottan elítéli.  (Forrás: história tudósnaptár)

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-11-10 22:03:19

25 éves az Országos Mécs László Irodalmi Társaság


ajánlott cikk főképe

2019-09-20 22:58:12

Új régész a múzeumban


ajánlott cikk főképe

2019-07-07 23:43:28

"Egy nép addig él, míg ismeri, vállalja és továbbadja sorsát" - Holokauszt emlékünnepség a Zsinagógában


ajánlott cikk főképe

2019-06-18 19:30:21

Egy különleges nap az Esterházy-kastélyban


PÁPA időjárás