Takácsi győzelmével zárult az idei Pápa és Környéke Labdarúgó Teremtorna


2011-02-05 15:48:51  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Takácsi győzelmével zárult az idei Pápa és Környéke Labdarúgó Teremtorna főképe
23 csapat részvételével zajlott idén a torna, melynek selejtezőit múlt hétvégén játszották, a labdarúgók ma pedig már a helyosztókon kergették a labdát. A játékosok kitettek magukért az idei kupán, hiszen a három napon összesen 171 találat született. A mai 1x20 perces összecsapásokra az A osztályból nyolc, a B-ből három, a C csoportból pedig egy csapat kvalifikálta magát. A továbbjutókat négy csoportba sorsolták, ahonnan a csoportgyőztesek küzdhettek meg a döntőbe kerülésért. Jól mutatja az erőviszonyokat, hogy az elődöntők és a döntő során is hétméteresek döntöttek, így a helyezéseket a pillanatnyi forma és a jobb koncentráló képesség nagyban befolyásolta. A finálé óriási fordulatokat hozott, ugyanis tíz perccel a vége előtt 3-0-ra még Takácsi vezetett, majd a malomsokiak magukhoz térve két perccel a lefújás előtt 3-2-re feljöttek, sőt Vincze találatával az utolsó másodpercekben ki is egyenlítettek, a szabályok értelmében így büntetőrúgások következtek, ahol Takácsi mindhárom hetesét értékesítette, így 2009 után ismét hozzájuk került a győztesnek járó serleg.

A harmadik játéknap eredményei:

I.csoport
Pápai Termál FC – Nagyacsád 0-1
Nagyacsád – Adásztevel 0-0
Adásztevel - Pápai Termál FC 2-2

A csoport végeredménye:

1. Nagyacsád 4 pont
2. Adásztevel 2
3. Pápai Termál FC 1

II. csoport

Nemesgörzsöny – Gic 5-0
Gic – Borsosgyőr 0-1
Borsosgyőr – Nemesgörzsöny 0-3

A csoport végeredménye:
1. Nemesgörzsöny 6 pont
2. Borsosgyőr 3
3. Gic 0

III. csoport

Pápateszér – Kéttornyúlak 5-2
Kéttornyúlak – Takácsi 1-3
Takácsi – Pápateszér 3-2

A csoport végeredménye:

1. Takácsi 6 pont
2. Pápateszér 3
3. Kéttornyúlak 0

IV.csoport

Malomsok – Mihályháza 3-1
Mihályháza – Mezőlak 5-1
Mezőlak – Malomsok 0-2

A csoport végeredménye:

1. Malomsok 6 pont
2. Mihályháza 3
3. Mezőlak 0

Elődöntők

Nagyacsád – Takácsi 0-0 (b.: 1-2)
Nemesgörzsöny – Malomsok 0-0 (b.:1-2)

3. helyért

Nagyacsád – Nemesgörzsöny 0-1

Döntő
Takácsi – Malomsok 3-3 (b.:3-1)

Végeredmény:

1. Takácsi
2. Malomsok
3. Nemesgörzsöny
4. Nagyacsád
5. Pápateszér

A gólkirály hét találattal a tornagyőztes csapatból Kálmán Szabolcs lett, a legjobb játékosnak Bognár Pétert (Malomsok) választották. A legjobb kapusnak járó serleget Pethő Attila (Nemesgörzsöny) vihette haza.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-07-26 12:05:14

Öt nap a tó partján


ajánlott cikk főképe

2019-06-24 12:19:03

Hangya Kézinyár


ajánlott cikk főképe

2019-09-15 18:40:15

A Ménfőcsanak szakította meg a Perutz veretlenségi sorozatát


ajánlott cikk főképe

2019-10-14 16:58:20

Megőrizte hazai veretlenségét a pápai kosárcsapat


PÁPA időjárás