Végigbarangolta a Kárpátok gerincét


2011-02-18 20:29:23  | cikk: mo  | 


Végigbarangolta a Kárpátok gerincét főképe
A Pápaiak a Nemzetért Egyesület 2010. november 18-án jött létre azzal a céllal, hogy az érdeklődők számára – a történelem, a kultúra és a művészetek területéről – olyan előadásokat, programokat szervezzen, amelyek mindegyike a történelmi hagyományok, a kulturális és művészeti értékek népszerűsítését, megőrzését hivatott szolgálni. A civil szervezet ennek szellemében tartotta meg első rendezvényét is, melynek meghívott vendége Mályi József hegymászó volt, aki két alkalommal is végigbarangolta a Kárpátok gerincét. Mályi József az előadáson diavetítés mellett számolt be a két Kárpát-koszorú expedícióról, és a hozzá kötődő élményeiről.
Mályi József – saját bevallása szerint – szereti a kihívásokat, és mivel a Kárpátok hegyormait még senki nem járta végig „egyszuszra”, ezért úgy gondolta, legyen ő az első. Hívta az ismeretlen, fűtötte a sportszenvedély és vágyta megismerni a Magyarországot körülölelő Kárpátok történelmi, néprajzi és kulturális hagyományait. Mályi két alkalommal, mindkét esetben közel öt hónapig barangolt a Kárpátok gerincén, egyszer 1995 /96 telén és egyszer 2004 nyarán. Életreszóló élményekkel telve tért haza az expedícióról, gondolkodásmódját gyökeresen megváltoztatta az a néhány hónap. Az elcsatolt területek magyarságával való találkozás meghatározó élmény volt számára – vallja a hegymászó.
Az első Kárpát-koszorú expedíció 1995 decemberében indult a Déli-Kárpátok nyugati lábától Orsováról, áthaladt a Keleti-Kárpátokon, Máramarosi-havasokon, az Északi-Kárpátok gerincén. A hegymászók 1996 májusában érkeztek meg a Poszony melletti kis városkába, Dévénybe.
Második nekifutásra 2004. május 1-én, Magyarország Európai Uniós csatlakozásának napján indult útnak az az öt tagú magashegyi túravezetőkből – Mályi József, Vámos László, Csima Mihály, Mocsári László – álló csoport, amely szintén öt hónapon át a Kárpátok gerincén végighaladva hét országot érintve gyalogolt több mint 1500 kilométert. Mályi József kérdésünkre óvatosan válaszolt, úgy fogalmazott, ha repülőgéppel szállunk el fölötte, a Kárpátok hossza 1500 km. Mivel ezt a távot gyalog, szintkülönbségekkel tették meg, nyilván ennek többszöröséről beszélhetünk. Az ún. gerinccsapat május 1-jén indult Orsováról, és szeptember 18-án érkezett meg Dévénybe. Mályi József kiemelte, a túra során keresték a kapcsolatot a helyi lakossággal, így értékes emberekkel ismerkedhettek meg, betekintést nyerhettek a vidék történelmébe, kultúrájába, néprajzi hagyományaiba.
A Kárpátok gerincét megjárt hegymászó úgy fogalmazott, az első expedícióval azt szerették volna elérni, hogy a gerinctúra az európai, hosszú távú gyalogos túrák részévé váljon. Ahogy mondta, ez részben már sikerült. Fontosnak tartják azonban azt is, hogy mindezzel népszerűsítsék a hegyi turizmust valamint további túraútvonalak kijelölését és menedékházak építését szorgalmazzák.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-04-09 16:37:07

Ovitorna a nagycsoportosoknak


ajánlott cikk főképe

2019-03-27 20:59:40

Kerékpárral, mopeddel, gépkocsival versenyeztek


ajánlott cikk főképe

2019-02-07 14:06:51

Újabb nagy mennyiségű adomány a Teuton Lovagrendtől


ajánlott cikk főképe

2019-02-22 20:42:28

Előadás a kortárs segítőknek a bűncselekmények áldozatainak napja alkalmából


PÁPA időjárás