Az ősembertől egészen a rock and rollig-farsangot ünnepeltek a Türrben is


2011-02-18 21:25:33  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Az ősembertől egészen a rock and rollig-farsangot ünnepeltek a Türrben is főképe
A türrös farsangot évek óta a 11. F osztály rendezi meg, külön a kisgimnazistáknak és külön a nagyoknak. A mai farsangi bulin Szolnoki Barbara és Szilágyi Dóra a 11. F osztályból, az igazgató Németh Zsolt, Rosta Attila informatika tanár, Molnár Judit matematika tanár és Németh Márton kollégiumi vezető volt a zsűriben. 
- Nagyon sok időbe telt a megszervezése, mert egy kicsit szerettük volna, ha a buli mellett a hagyományok is kapnak szerepet, így került a feladatok közé a busójárás, a fánkevő verseny, valamint a fiatalok körében egyre népszerűbb játék, a Tabu, melyben körülírással kellett a tiltott kifejezéseket kitalálnia az osztályoknak. Volt továbbá vetélkedő, kvíz-játék és karaoke is - árulta el kérdésünkre Szilágyi Dóra diák, a rendezvény egyik szervezője.
Előzetes feladat volt a fánksütés és megadott szavakból verset kellett írnia az osztályoknak annak megfelelően, aminek beöltöztek. A szervező diákok egy régi néphagyományt is felelevenítettek a bokrétával kapcsolatban. Minden osztálynak kellett egy kalapos legényt állítania, aki bokrétáját kalapjába tűzve járta el párjával, jobb esetben egy lánnyal a bokrétatáncot. Szintén régi magyar hagyományunkat elevenítették fel a gyerekek, amikor „rókavadászat” során az iskola területéről kellett összegyűjteniük az elrejtett képeket adott időn belül.
A kisgimnazisták törököknek, varázslóknak, boszorkányoknak és ördögöknek öltöztek be.
A nagyok farsangján a hagyományok egy kissé háttérbe szorultak, az osztályoknak az ősember korától egészen napjainkig kellett képviselniük az emberiséget, így voltak ősemberek, lovagok, egyiptomiak, kalózok és megjelentek a rock and roll jeles képviselői is az osztályokban.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-04-13 18:53:45

Kiállítás a paraszti társadalom felszámolásáról


ajánlott cikk főképe

2019-05-08 13:07:59

Újabb Pápa környéki útszakasz újult meg


ajánlott cikk főképe

2019-03-14 18:35:31

Kokárdakészítő játszóház


ajánlott cikk főképe

2019-02-26 07:56:49

Megemlékezés a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján


PÁPA időjárás