Turi-Kovács Béla Pápán tartott előadást az alkotmányozásról


2011-02-23 06:37:16  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Turi-Kovács Béla Pápán tartott előadást az alkotmányozásról főképe
A mai közéleti viták, illetve a közéletet meghatározó diskurzusok sorában az alkotmánnyal kapcsolatos kérdések lassan kezdik elnyerni az őket megillető posztokat. Eddig méltatlanul kevés helyet kapott, hiszen más olyan viták foglalták el a helyét, mint a médiatörvény vagy a magánnyugdíj-pénztári kasszák esete. Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke Papp Tamással, a KPE megyei elnökével, dr. Áldozó Tamás polgármesterjelölttel és dr. Kovács Zoltánnal, a Veszprém megyei kormányhivatal vezetőjével tartott tegnap fórumot a Jókai Mór Művelődési Központban.
A rendezvény előtt a politikusok megkoszorúzták Sulyok Dezső emléktábláját a Batthyány utcai emlékház falán.

Dr. Áldozó Tamás az ellenzéki pártok hozzáállását bírálta a fórum előtti sajtótájékoztatón. Mint mondta, nem érzi azt tévénézőként, rádióhallgatóként és újságolvasóként, hogy bármelyik pártnak is helyes lenne az a kifogása, hogy kevés az idő az alkotmányozásra. A rendszerváltás óta Magyarországon minden párt programjában eminens helyen szerepel az alkotmányalkotás, és a rendszerváltás óta minden párt az alkotmányozásra készül.
- Ez legalábbis azt kellene, hogy jelentse az én olvasatomban, de én egy egyszerű, vidéki, közéleti szereplő vagyok, hogy minden párt tarsolyában kiforrott alkotmány-koncepcióknak kellene lennie. A mostani vitáknak, az áprilisig tartó alkotmányozásról nem kellene másról szólnia, mint ezeknek a kiforrott koncepcióknak az összehasonlításáról és a különbségek feloldásáról vagy azok pozícionálásáról. Ehelyett az látszik, hogy vannak olyan képviselők, akik egy nagyon hosszú időre szóló törvény megalkotásában mintha nem akarnának részt venni és nem tudom, hogy ez a magatartás valamiféle téves helyzetértékelésből következik, vagy abból, hogy nincs mivel részt venniük ebben a folyamatban- mondta a Fidesz polgármesterjelöltje.

Turi-Kovács Béla kihangsúlyozta, Pápa fontos esemény előtt áll, mely majdnem az alkotmányozással felérő lehetősége városnak.
- A váltások, az új helyzetek kialakulása minden közösség életében nagyon fontos terminusokat jelentenek és egy közepes méretű, nagyon szépen fejlődő városra ez különösen is igaz. Én nem a kampányban kívánok részt venni, arra azonban mindenkinek fel kívánom hívni a figyelmét, hogy amennyire fontos az országnak az alkotmány, annyira fontos, hogy azok az önkormányzatok, melyekre egyébként az egész államrendünk épül, azok jól, hatékonyan, a polgárokat szolgáló módon működjenek. Úgy gondolom, az elmúlt hosszú esztendők alatt a pápaiak arról győződhettek meg, hogy igen, itt olyasmik történnek, amik néha az országban is példaértékűek vagy nincsenek, gondoljunk csak a Pápai Hús 1913. Kft megmentésére.
Turi-Kovács Béla úgy véli, beigazolódott itt Pápán, hogy a jól működő önkormányzat képes a munkahelyek megőrzésére, és ez hallatlanul fontos, különösen a mai világban. Meggyőződése szerint, Pápán fenn kell tartani azt a fajta szilárd és biztos városvezetést, ami eddig a pápaiaknak csak használt.
Az alkotmány-előkészítő eseti bizottság tagja az előadása során az ellenzék kifogásaira reagált. Mint mondta, nincs alkotmányozási kényszer, ez igaz, de lehetőség van, amit az emberek teremtettek meg. A másik szünet nélkül felmerülő érv az ellenzék részéről az, hogy a Fidesz nem mondta meg, hogy alkotmányozni akar. Turi-Kovács Béla szerint a Fidesz világosan megmondta: gyökeres változásokat akar az országban, új helyzetet kíván létrehozni és felépíteni. A politikus kihangsúlyozta, a magyar alkotmány több szempontból is egyedülálló a világban, egyik negatív különlegessége, hogy még preambuluma sincs.
- Azt gondolom, hogy az új alkotmánynak bizonyos védelmeket is biztosítani kell. Az egyik ilyen védelem - mely nagyon fontos része az alkotmánynak - az, amely garantálni kívánja az ország kormányozhatóságát azáltal, hogy a költségvetésre vonatkozóan tesz bizonyos megállapításokat. Ezek a megállapítások szabályoznák az önkormányzatokat, a kormányokat és magát az országot is. Azt mindenki láthatja, hogy hová vezet, ha gátlás nélküli adóssághalmozás zajlik az országban. A másik nagyon fontos tényezője a termőföld védelme. Magyarországnak elkótyavetyélték a kincseit, a lehetőségeit az elmúlt húsz esztendőben, megmaradt kincsünk a termőföldünk és a hatalmas értéket képviselő élővizeink. Ezeknek a védelmét garantálni kell. Ez az egész magyar nemzet alkotmánya lesz, mely hosszútávon fogja az országot szolgálni, nem egy-két cikluson keresztül, történelmi hivatást fog betölteni- fogalmazott a független kisgazda.
Turi-Kovács Béla végül azt mondta, az alkotmánynak tartalmaznia kell, hogy a magyar alkotmányos rendnek az önkormányzati rendszer az egyik meghatározó bázisát és alapját jelenti. Ennek azért kell benne lennie, mert vannak olyan kezdeményezések, amelyek ennek a rendszernek a gyengítését szeretnék elérni. Mint mondta, ő személy szerint ahhoz szavazatot semmiképpen nem adna soha, hogy valaki ezt az önkormányzati rendszert nem megreformálni, hanem valami módon, gyökeresen megváltoztatni akarja.

Dr. Kovács Zoltán, a Veszprém megyei kormányhivatal vezetője is tagja az alkotmány-előkészítő bizottságnak. Mint mondta, az önkormányzati oldalról komoly viták lesznek, amikor az egyik sarkalatos részéhez érnek az önkormányzati törvények, hogy hol van az a határ a kistelepülések, városok életében, ahol a feladat hatáskört majd cizelláltan kell megoldani, hogy egy kistelepülés is elbirkózzon azokkal.
Dr. Kovács Zoltán hozzátette, nem mindegy, hogy milyen trambulinról indul el egy kormány; a Fidesz-KDNP ősszel a víz alól indult, s onnan küzdi vissza az országot a felszínre.
A fórum során az egyik hozzászóló azt kérdezte a politikusoktól, lesz-e valódi elszámoltatás azok részére, akik szétlopták az országot. Dr. Kovács Zoltán kihangsúlyozta, megalapozott gyanú nélkül, bizonyítékok hiányában nem tehetnek semmit; mindent alaposan bizonyítani kell, a jogállami módszerekkel kell az ügyeket végig vinni, mert egyébként mártírként jönnek ki a bíróságról, és megdicsőülnek a bűnösök.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-02-01 22:00:38

Farsangi forgatag a Tarczy iskolában


ajánlott cikk főképe

2019-05-02 20:51:17

Rekordszámú résztvevő a járási történelemversenyen


ajánlott cikk főképe

2019-05-14 13:53:36

Dr. Ujhelyi István: Csak az Európai Unió adhat nekünk biztonságot és stabilizálhatja Magyarország fejlődését


ajánlott cikk főképe

2019-01-27 15:49:39

Nem támogatta a többség az ellenzéki indítványt - ülésezett a képviselő-testület


PÁPA időjárás