Ovisuli a Munkácsyban


2011-02-23 19:39:02  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Ovisuli a Munkácsyban főképe
Ma délután fél 5-től várták a Munkácsy Mihály Általános Iskola Fiumei utcai telephelyén, a Spartacus pályánál lévő intézményébe azokat a leendő kisiskolásokat és szüleiket, akik szerettek volna betekintést nyeri az iskola életébe, az ott folyó oktató-nevelő munkába, illetve közelebbről megismerni a tanító néniket.
- Nálunk már hagyomány, hogy minden évben megrendezzük az ovisuli programsorozatot, amely öt játékos, iskolába csalogató foglalkozásból áll. Fontosnak tarjuk, hogy a szülők hű képet kapjanak a leendő iskoláról. A jövő évben három elsős osztályt indítunk. Ferencziné Györgydeák Anna az 1.a tanítója, az 1.n-ben Szabó Imréné, a testnevelés tagozatos osztályban pedig Kiss Józsefné lesz a diákok tanítója. A mai alkalommal egy tavaszváró játékos anyanyelvi foglalkozáson és kézműves játszóházban vehetnek részt a gyerekek, míg a szüleiknek egy rövid filmes bemutatót tartunk az iskoláról - mondta Egyházi Viktorné.
Az igazgatónő hangsúlyozta, hogy intézményük az óvodai munkával, az oviból hozott alapokkal nagyon elégedett. 
A program március 2-án és 9-én, valamint 23-án és 30-án folytatódik, amikor is lesz még néptánc, játékos nyelvi, sport, illetve informatika foglalkozás – tette hozzá Egyházi Viktorné igazgató.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-08-21 19:07:36

Lassan befejeződnek a nyári iskola karbantartási munkálatok


ajánlott cikk főképe

2019-07-04 16:40:24

Szakmakóstoló hét a Mezőben


ajánlott cikk főképe

2019-08-15 19:56:55

Államalapító Szent István ünnepére készül a város


ajánlott cikk főképe

2019-10-29 21:01:00

A munkája a hobbija


PÁPA időjárás