A Vasas otthonában javíthat a Lombard


2011-05-10 11:08:08  | cikk: Haraszti Gábor  | 


A Vasas otthonában javíthat a Lombard főképe
A szombati, Siófok elleni vesztes mérkőzés után ma 18 órától a Fáy utcában vizitál a Lombard Pápa. Véber György csapatának még három esélye van, hogy bebiztosítsa bennmaradását az élvonalban (Vasas, MTK, Ferencváros). Amiben bízhatnak a sárga-feketék, hogy az élvonalban még sosem maradtak alul a Vasassal szemben, a hét lejátszott mérkőzésből két döntetlen mellett ötször a mienk vonulhattak győztesen az öltözőbe, legutóbb Lázok öngóljával és Maric fejesével  2-1-re végeztek a felek.

Véber György minimum egy pontot vár csapatától.
- Szomorú, hogy a bajnokság ezen stádiumában erről kell beszélni, de nagyon fontos lesz a számunkra minimum az egy pont megszerzése, nehogy megérintsen minket a kiesés szele. Most is úgy gondolom egyébként, hogy ez a veszély nem érint minket. A hátralevő három mérkőzésen szeretnénk minél több pontot gyűjteni. Hátul talán már csak a Haladás lehet ránk veszélyes, ám előre még javíthatunk. A Vasas tavaszi teljesítménye nagyon meglepett, de nagyon örülök neki, mert Komjáti Andrást végtelenül tisztelem. Ő egy olyan szakvezető, aki kötődik a klubhoz, és lám ennyit jelent, ha egy jó szakmai munka mellé nyugodt háttér párosul. Persze mi azon leszünk, hogy holnap egy picit belerondítsunk a Vasas jó tavaszi szereplésébe.

A másik oldalon Komjáti András vezetőedző harcos játékot vár a mieink ellen.
- Hazai pályán felszabadult, jó játékot várok a csapatunktól. Szem előtt tartva természetesen azt is, hogy a győzelem reményében lépünk pályára. Szeretnénk kijavítani a szombati kisiklásunkat. A Haladás ellen nyújtott teljesítményét mindenki saját maga értékelte az öltözőben, többnyire reálisan. Mileusnic eltiltása lejárt, visszatér a védelem tengelyébe, csakúgy mint Lázok a középpályára, hiszen Ferenczi is játékra jelentkezett. Az ő ékpárján gondolkodom még, Beliczky legutóbb jó teljesített az NB III-as mérkőzéseken, így vagy ő vagy Szilágyi lesz a másik csatárunk. Jó lenne, ha már holnap negyven pont fölé tudnánk tornászni magunkat.

A tervezett kezdőcsapatok:

Vasas: Németh G. – Kulcsár, Mileusnic, Gáspár, Katona – Lázok, Kovács G., Lisztes, Rezes – Ferenczi, Beliczky vagy Szilágyi

Lombard: Szűcs L. - Nagy S., Supic, Tóth G., Németh - Zulevs, Gyömbér, Bárányos - Quintero, Maric, Rebryk

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-05-30 16:16:11

Országos sportsikerek a Vajda Márta iskolában


ajánlott cikk főképe

2019-05-15 11:59:59

Klubcsúcsok dőltek meg


ajánlott cikk főképe

2019-04-21 19:42:17

Nyolc nyeretlen meccs után ünnepelhetett újra a Perutz FC


ajánlott cikk főképe

2019-08-18 12:15:49

Éremátadó Nyárádon


PÁPA időjárás