Civil forgatag - Civil Majális 2011.


2011-05-15 17:12:32  | cikk: mo  | 


Civil forgatag - Civil Majális 2011. főképe
Az esős idő miatt a JMK színházépületében rendezte meg ötödik Civil Majálisát a Civil Háló Szövetség ma délután. A nagyszabású rendezvényen a művelődési központ épületének szinte minden szeglete megtelt élettel. Nem volt olyan terem, ahol ne mutatkozott volna be egy-egy civil szervezet interaktív foglalkozásaival vagy éppen rögtönzött bemutatóval. A programok természetesen még most is várják a látogatókat, a civil standok mellett a színházteremben színpadi produkciók sora szórakoztatja az érdeklődőket. A fellépők között tánccsoportok, népzenekar, énekkarok és gördeszkás bemutató szerepelnek.

A JMK földszinti előterében terápiás kutyabemutató várja az érdeklődőket a TETRA 2002 Alapítvány szervezésében. A nemes célért küzdő csoport három ebet hozott magával Pápára, bemutatójuk keretében a résztvevők megismerkedhetnek a gyógyító erővel rendelkező kutyákkal, melyek nagy segítséget nyújtanak a beteg emberek gyógyulásában, legyen szó akár gyermekekről, akár magányos idősekről.
A rendezvényen bemutatkoznak a Civil Háló Szövetség védő szárnyai alatt tevékenykedő szervezetek, melyek számára a majális egy lehetőség, nemcsak arra, hogy a látogatókkal megismertessék tevékenységüket, munkájukat, hanem arra is, hogy kapcsolatokat építsenek ki egymás közt, s így a későbbiekben egymás segítségére lehessenek. Az épület egyes tereiben így kapott helyet – többek között – számos kézműves foglalkozás, tolókocsis ügyességi próba, Braille-írás és olvasás, hagyományőrző kalandozás a magyarok világába és kézműves kirakodóvásár.
A Civil Majális nemcsak a civil szervezetek tevékenységébe enged bepillantást nyerni, hanem olyan szervezetek, intézmények munkájának kulisszatitkaiba is, amelyek máskor oly zártak a nagyközönség előtt. A programon megjelent például a Pápai Mentőszolgálat, amely az elsősegélynyújtás mikéntjébe avatja be az érdeklődőket, de itt vannak a Veszprém Megyei Rendőrkapitányság kommandósai is, akik fegyverbemutatóval érkeztek a rendezvényre, az ujjlenyomat készítés folyamatával is megismerkedhetnek a résztvevők a Pápai Rendőrkapitányság szakemberei segítségével és a helyi lánglovagok is a kíváncsiskodók rendelkezésére bocsátottak elmaradhatatlan segédeszközüket, a tűzoltóautót.

A Civil Háló Szövetség jelenleg 82 tagszervezetet számlál, közülük mintegy 40-en jelen vannak a Civil Majálison. A rendezvényt a Nemzeti Civil Alap és a Jókai Mór Művelődési Központ támogatja.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-05-25 22:57:01

Napsütéses szezonnyitó Városrész Majális


ajánlott cikk főképe

2019-08-31 11:51:50

Megnyílt a Korona-Korvin körforgalom


ajánlott cikk főképe

2019-06-08 23:18:40

Jótevőnek lenni jó -Oláh Gergő jótékonysági koncertje


ajánlott cikk főképe

2019-06-14 21:51:42

A kihagyhatatlan kiállítás


PÁPA időjárás