Herendi porcelánok a kastély főúri termeiben


2011-05-17 19:29:13  | cikk: mo  | 


Herendi porcelánok a kastély főúri termeiben főképe
Dr. Áldozó Tamás polgármester és dr. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója együttműködési megállapodást írt alá ma délelőtt, melynek keretében az Esterházy-kastélyban a nagy múltú herendi porcelánokon keresztül is bepillantást nyerhet a nagyközönség a főurak életébe. A kiállított porcelánok a korabeli stílust idéző berendezés részét képezik. Megbízható források szerint ugyanis a főúri család előszeretettel használt herendi porcelánokat, melyeket több esetben az esterházyak címere díszített. A kiállított értéktárgyak a korbeli miliő hangulatát hivatottak megidézni.
- Sokat jelent számunkra, hogy egy ekkora márka lát abban lehetőséget, hogy az Esterházy-kastéllyal, mint turisztikai értékkel összekapcsolja a nevét. Természetesen nagyon sokat jelent az is, akár anyagi segítségben, hogy a Herendi Porcelánmanufaktúra egyes termékeit elhelyezhetjük a kastélyban – jelentette ki az aláírási ceremónia előtt Áldozó Tamás, majd köszönetét fejezte ki a támogatásért.

Simon Attila az együttműködési megállapodás kapcsán elmondta, a Herendi Porcelánmanufaktúra a 21. században kiemelt feladatának tekinti, hogy a porcelán, mint anyag iránti érdeklődést felkeltse, ugyanis egyre inkább a silányabb ételszerviz és lakáskultúra irányába mozdul el a társadalom - vallja. Ezt folyamatot szeretnék visszafordítani, és alternatívát kínálni a gyorséttermek papírtálcás világával szemben – fogalmazott a vezérigazgató.
- Éppen ezért a manufaktúra mellett működtetjük múzeumunkat, melyben próbáljuk közvetíteni a herendi porcelán képviselte értékeket, de azt látjuk, hogy ez nem elég. Ki kell mozdulni Herendről és meg kell mutatni a felnövekvő társadalomnak a herendi porcelánt és az általa megtestesített értékeket. Ezért kiállításokkal járjuk az országot, célunk, hogy közelebb vigyük a porcelánt az újabb generációkhoz, hogy ebben szocializálódva megértsék azt az értéket, amelyet a Herendi Porcelánmanufaktúra képvisel.
Ebben a misszióban rendkívül fontos, hogy a manufaktúra termékei történelmi jelentőségű helyekre is eljussanak, a pápai Esterházy-kastély pedig pontosan megfelel ezeknek a céloknak – szögezte le Simon Attila, majd hozzátette, örömmel tölti el, hogy a herendi porcelán méltó környezetben kaphat helyet a kastélyban, az épület teljes rekonstrukciója után pedig még nagyobb számban lesz megtalálható a herendi az Esterházy-kastélyban. A vezérigazgató elmondta, véleménye szerint egy hosszú távú együttműködés, egy gyümölcsöző kapcsolat nyitánya volt a mai.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-04-25 10:11:56

Húsvéti játszóház az Erkelben


ajánlott cikk főképe

2019-05-06 07:44:24

A könyvárban látható a Janikovszky Éva-emlékkiállítás


ajánlott cikk főképe

2019-09-05 16:30:40

Várkertfürdős ajándékkal gazdagodott második heti nyertesünk


ajánlott cikk főképe

2019-05-24 19:43:28

Máltai adomány pápakörnyéki családoknak


PÁPA időjárás