A város megmentőjéről beszélgettek a Honismereti Körben


2011-05-18 21:10:03  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


A város megmentőjéről beszélgettek a Honismereti Körben főképe
Dr. Szőllősy Sándor, Pápa város egykori polgármesterének a fia, dr. Szőllősy Szabolcs volt ma a Honismereti Kör vendége. A közgazdász édesapjáról mesélt, felelevenítve a város egyik megmentőjének életét, tetteit, gondolatait és érzéseit.
Dr. Szőllősy Szabolcs 2005-ben települt vissza Ausztráliából, s azóta szinte minden idejét édesapja kultuszának és a családi irattár felkutatásának szenteli. Előadásában részletesen ismertette apja távozásának történetét saját és édesapja szemszögéből is. Szőllősy Szabolcs szerint apja legfőbb vonása a közösségi érzés volt, az vezérelte, s az adott neki lelkierőt ahhoz, hogy mindig jól döntsön.
- Édesapám életében a közösségi érzés három dimenzióban mutatkozott meg: a hazafiasság, a város iránti szeretet és a család iránti szeretetben. Véleményem szerint a hazaszeretet, a hazafiasság érzésének alapjait a Pápai Református Kollégium Gimnáziumában töltött tanulói évei alatt kapta meg. A város iránti szeretetének lendületét, energiáját a születése pillanatában kapta, hiszen mint minden igaz pápai, ő is ismerte a város összes utcáját és kövét - fogalmazott előadásban dr. Szőllősy Szabolcs.
Szőllősy Miklós, dr. Szőllősy Sándor édesapja 1910 és 1932 között a Városi Vagyongazdálkodási Hivatal vezetője, azaz városgazda volt. Szőllősy Szabolcs úgy véli, nagyapjától kapta édesapja a város iránti szeretet és felelősség érzését. Mint mondta, édesapja egy nagyon összetartó és szerető családban nőtt fel, ahol heten voltak testvérek, de közülük sajnos csak négyen érték meg a felnőttkort. A nagyapja ebben a szellemben nevelte fel gyermekeit, így Szőllősy Sándor otthonról hozta a család iránti szeretetet és felelősséget.
Az összejövetel a könyvtár olvasótermében volt, s a megtelt sorok közt többen ültek olyan öregek, akik személyesen is ismerték a második világháború pápai hősét, így az előadás visszaemlékezéssel és beszélgetéssel zárult.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-07-08 07:58:17

Az Esterházy Nyári Akadémia résztvevői látogattak Pápára


ajánlott cikk főképe

2019-09-07 17:55:23

Népszerű volt a Bázisrepülőtéren megrendezett családi nap


ajánlott cikk főképe

2019-06-04 23:23:56

Közel négyszáz diák a munkácsys színházi bemutatón


ajánlott cikk főképe

2019-05-09 17:03:47

Munkácsys siker a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen


PÁPA időjárás