Virágokat ültettek az erkelesek


2011-05-20 21:53:21  | cikk: Babos Petra  | fotó: Iskola  | 


Virágokat ültettek az erkelesek főképe
Évelő és egynyári növények ültetésével kezdődött el az erdei iskola programsorozata az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskolában ma reggel.
Az erkelesek a közelmúltban néhány juharfát jelképesen örökbe fogadtak a Fogadj örökbe egy közterületet című program keretein belül.
Az alsó tagozatos kisdiákok közül osztályonként 6 fő az első tanítási órában Meggyesi Jenő Gábor kertész, Heizer Zoltánné igazgatóhelyettes, Péterné V. Anna, Kindertné Surányi Lívia és Badics Ildikó tanárok segítségével az iskola előtt lévő juharfák tövébe növényeket ültetett.
- Az akció a 2011-es erdei iskolai program nyitása. Május 22-én, vasárnap a 4.z osztály háromnapos programra indul Ajka-Csingervölgybe, a Hubertus Erdei Iskolába.  A 4. a osztály majd Tihanyba kirándul öt napra. A harmadik évfolyamon tanulók Ugodon, a Vendégház az Árnyaserdőhöz lakói lesznek 2-2 napra, míg a második és az első évfolyamosok ugyanitt 1-1 napot töltenek majd. A hagyományokat követve a természetben tanulják meg, ismétlik át mindazt, amivel elméletben már a tanév során természetismeret tantárgy keretei között foglalkoztak – tájékoztatta hírportálunkat Ludvig Andrea szabadidő szervező.
A növényeket az iskola és a diákönkormányzat közösen vásárolta. A minden napos gondozás, odafigyelés hozzájárul a környezettudatos neveléshez az iskolában - tette hozzá Ludvig Andrea.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-05-07 13:13:16

Hat Gripen érkezett a Bázisrepülőtérre


ajánlott cikk főképe

2019-05-29 21:11:59

Folytatódik a fenyves megújítása


ajánlott cikk főképe

2019-04-28 10:37:13

Szakma és szórakozás, hagyományok és újdonságok a Veszprém Megyei Vadásznapon


ajánlott cikk főképe

2019-09-05 17:58:39

76 millió forint a Türr-gimnázium kollégiumának energetikai korszerűsítésére


PÁPA időjárás