A világ kicsiben


2011-06-05 00:10:50  | cikk: HuHa  | 


A világ kicsiben főképe
Harckocsik és tankok, repülőgépek, motorok és autók valamint épületek apró, tökéletes másolataiból nyílt kiállítás a Játékfesztivál keretében a Pápai Sámán Makett Klub szervezésében. Az eredetivel teljesen megegyező apró alkotásokat a Pedagógus Művelődési Házban csodálhatja meg a közönség. A tárlaton 269 makett tekinthető meg - a kiállítás anyagát tizenegy makett klub állította össze.  A pápai csoport tavaly mutatkozott be először a Játékfesztiválon, akkor négy csoport vett részt a programon, idén viszont már tíz vendég klub látogatott el a rendezvényre.
-Fél éve szervezzük ezt a kiállítást és elmondhatjuk, hogy az egész Dunántúl képviselteti magát itt Pápán ezen a hétvégén, Celldömölktől Mosonmagyaróvárig, Kőszegtől Dunaszegig. A kiállítók mellett négy forgalmazó és gyártó cég is eljött – mondta el Kis István, a Pápai Sámán Makett Klub vezetője. A tárlaton legnagyobb számban a harckocsik, tankok, repülők makettjeit vonultatták fel a klubtagok.
-A makettkészítők körében az egyik legkedveltebb témakör a második világháború, ebből és a repülés témaköréből van a legtöbb kiadott makett és segédanyag is. Ez összefüggésben van hazánk és persze Pápa repülős hagyományaival is – indokolta a klubvezető. Az eredetivel teljesen megegyező makettek kétféleképpen készülnek: vagy kész alapanyagból, megvásárolt elemekből rakják össze gondos munkával vagy saját tervezés alapján, egyedileg készítik. A kiállításon mindkettőre akad példa szép számmal.
-Az alapmakett esetében a dobozban minden benne van, ami szükséges a kész alkotáshoz, de általában a makettezők sosem állnak meg az alapdarabnál, hanem kiegészítőkkel teszik még látványosabbá. A saját tervezésű alkotások főleg papírból készülnek, itt a makettező megnézi, leméri, megtervezi az elkészítendő tárgyat, aztán megcsinálja a demo-t papírból, ezt követően készíti el a kész modellt, amit végül az eredetinek megfelelően lefest. Mostani kiállításunkon két különleges darabot is bemutatunk, ami ezzel a technikával készült, egy motort és egy vonatot. Az ilyen makett elkészítése hónapokat vagy akár egy évet is igénybe vehet – magyarázta el a makett készítés rejtelmeit Kis István. A tizenhárom fővel működő pápai klub alkotásai között van olyan, ami erre a kiállításra készült, több kiállított makettjük pedig már versenyeken is sikerrel szerepelt.
Pintér György, a gersekaráti Minimánia Makettépítő Kör elnöke saját tervezésű alkotásait is elhozta Pápára. Ezek egyike egy régi iskolaépület, melyben még a padok és a tábla is az eredetinek megfelelően van elkészítve – papírból. A másik különlegesség pedig egy vízágyú.
-Ha már megvan az ötlet, hogy mit akarunk elkészíteni, akkor meg kell nézni, hogy milyen alapanyag szerezhető be hozzá, aztán pedig „bele kell bújni a kukába, hulladéktartóba” – mesélte mosolyogva. – A legvadabb ötletet sem szabad elvetni, mert mindenből lehet valami. Ezt követi egy nagyon fontos dolog: utána kell olvasni a megtervezett alkotásnak, meg kell tudni, mekkora volt, milyen színű volt, mikor használták és kik. Ha mindez összeáll, akkor van esély arra, hogy élethű makettet készítsünk.
A Pápai Sámán Makett Klub nemcsak kiállítást, hanem versenyt is szervezett a Játékfesztivál programjára. A gyermek kategóriában meghirdetett makett versenyre 52 alkotással neveztek a fiatalok. Ezek között is többségben vannak a repülők és a harci járművek, de megtekinthető az Eiffel torony is. A zsűrit gyakorlott makettezők és laikusok alkotják.
 - Gyermek kategóriáról van szó, itt elsősorban szemrevételezéssel értékelünk. A repülőknél elsődleges, hogy hiteles legyen a festés, csak olyan színeket használjon a készítő, amilyet az adott géptípusnál a valóságban is alkalmaztak. Fontos a ragasztás pontossága, a matricázás helyessége. Erre a versenyre szép munkákkal neveztek a gyerekek – mondta Géczy Péter, a Celldömölki Makett Klub vezetőségi tagja, aki a repülőket zsűrizte. A makettekkel foglalkozó gyerekek megtanulnak tervrajzot olvasni, javul a kézügyességük, és ha igazán hiteles munkákat akarnak készíteni, akkor az adott gépek, járművek, épületek történetének, használatának is utána járnak, így történelmi, műszaki tudásuk is gyarapszik.
A Makett világ című kiállítást szombat kora délutánig már közel ezren nézték meg, a tárlat vasárnap 14 óráig látogatható, ekkor lesz a verseny eredményhirdetése is.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-10-21 09:38:36

Átvették megbízóleveleiket a képviselők


ajánlott cikk főképe

2019-11-16 15:29:34

Emlékdiplomások köszöntése


ajánlott cikk főképe

2019-09-13 16:11:59

Megérkeztek az első okospadok Pápára


ajánlott cikk főképe

2019-12-09 19:00:20

Jazz és klasszikus zene


PÁPA időjárás