Pápaiak sikere a ZTE Football Baráti Kör Kupán


2011-06-14 22:09:06  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Pápaiak sikere a ZTE Football Baráti Kör Kupán főképe
Június 11-én immáron kilencedik alkalommal rendezték meg a ZTE Football Baráti Kör szervezésében a szurkolói focitornát. A felvonuló magyar csapatok mezőnye a Ferencváros, a Sopron és a Zalaegerszeg szurkolói mellett kiegészült a Dunaszerdahellyel, míg nemzetközi viszonylatban újra a résztvevők között voltak a visszatérő Glasgow Rangers, Ultras Lendva és Varasd szurkolói, sőt idén Zalaegerszeg lengyel testvérvárosának fociszurkolói is elindultak, így debütált a Karpaty Krosno. Pápa városát kilenc fővel a Pápai Fradisták csapata képviselte – immár nyolcadik alkalommal. A benevezett 12 csapatot két hatos csoportba sorsolták, a pápaiakra öt nehéz mérkőzés várt.
- Pazar kezdést produkáltunk, hiszen elöbb az Ultras Lendva alakulatát győztük le 2-0 arányban, majd a Karpaty Krosno együttesének négy gólt lőttünk – emlékezett vissza Gáspár Balázs csapatvezető. Az NB I-es futsalos Bita Lászlóval kiegészült Ferencváros ellen 2-2-es döntetlent értünk el, ami azt jelentette, hogy az Armada ellen nyernünk kellett, hogy a többi eredménytől függetlenül továbbjussunk. Szerencsére ez sikerült, hiszen 3-0-ra diadalmaskodtunk, ráadásul a Torcida elleni 6-0-s sikerünk a csoport első helyéhez is elegendőnek bizonyult. Az elődöntőben egy izgalmas mérkőzésen 2-1-re sikerült felülmúlni a Glasgow Rangers csapatát, véleményem szerint megérdemelten jutottunk a fináléba, ahol a Varasdi csapat várt ránk, akik 4-1-re gyakorlatilag lefocizták a velünk egy csoportban szereplő Ferencvárost. A döntőt a vártnál simábban vettük, gyorsan megszereztük a vezetést, és kontrákból biztosítottuk be a 4-0-ás győzelmet. Külön ki szeretném emelni, hogy kapusunk, Piriti Tamás átlag feletti teljesítményt nyújtott, mindössze három gólt kapott a hét találkozó 140 perce alatt. Sajnálatunkra nem ő kapta a legjobb kapusnak járó trófeát, de különdíjasunk így is akadt, Kiszlinger Balázs személyében, aki a legjobb játékosnak járó serleget vihette haza – nyilatkozta honlapunknak Gáspár Balázs.

A győztes csapat tagjai: Piriti Tamás, Györgyi Marcell, Kun Gábor, Gáspár András, Gáspár Balázs, Horváth Tamás, Csuti Balázs, Kiszlinger Balázs, Szalai Gábor

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-07-29 19:21:01

Sportfelszereléseket kapott a női szakág


ajánlott cikk főképe

2020-08-05 13:22:31

Már kaphatóak a Perutz bérletek


ajánlott cikk főképe

2020-09-15 11:33:57

Legyél Te is játékvezető! - indulnak a tanfolyamok


ajánlott cikk főképe

2020-07-06 19:02:07

A világranglista élén áll a pápai kalapácsvető