Lombard Pápa: Megkezdődött az alapozás


2011-06-16 13:43:06  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Lombard Pápa: Megkezdődött az alapozás főképe
Véber György ma délelőtt megtartotta első, átmozgató edzését a július 16-án rajtoló bajnokságra. A csapat első tréningjén részt vett a „kalandos úton” leigazolt Joseph Bala valamint Pécsről megérkezett Lovrencsics Gergő is. A négy hét során a mieink neves csapatok ellen lépnek pályára, emellett természetesen az edzések sem maradnak el. Az első napon pár kör futás és bemelegítés után rövid egymás elleni játék szerepelt a programban.
- Ráhangoló tréningekkel kezdünk, majd belecsapunk a közepébe- mondta Véber György. Hétfőtől napközis rendszerben edzünk Pápán egészen péntekig, majd a következő hetet Tatán töltjük, az edzőtábor végén, július 2-án Pozsonyban a Slovan Bratislavával mérkőzünk meg. Az utolsó két hétben több felkészülési mérkőzés szerepel a programban, Ausztriában pályára lépünk a Targu Mures és a Levszki Sofia ellen is, ezt követően pedig már célegyenesben vagyunk.
Balán és Lovrencsicsen kívül két labdarúgót tesztel a klub, Papucsek Barna és Rása Gergő a Videoton II-től érkezett Pápára, több korábbi Lombard játékos azonban minden valószínűség szerint nem a Perutzban folytatja pályafutását.
- Azt szeretném, hogy minél előbb végleges legyen a keret, bár több játékossal még folynak a tárgyalások. Ahogy azt már az előző idényben is említettem, erősítenünk kell, jót tenne nekünk a vérfrissítés. Majdnem biztos, hogy Andorka Péter és a pápai illetőségű Présinger Ádám is nálunk folytatja pályafutását, de említhetném Germán Tamást is, akik hétfőn érkezik vissza kölcsönből, remélhetőleg idén végre felveszi a versenyt. Vannak persze távozók is, Bali Péterre, Szabó Zsoltra, Venczel Balázsra, Rajnay Attilára nem tartottam igényt. Bárányos Zsolt annak ellenére nem írta még alá a szerződését, hogy múlt héten megegyezett a tulajdonossal, bízom benne, hogy marad nálunk, nagy szükségünk lenne rá. Németh Norbert is szívesen jött volna Pápára, sajnos a felesége miatt nem valósult meg a transzfer. Heffler Norbertben nagyot csalódtam, Norbi nagyon csúnyán kijátszott mind engem, mind pedig a tulajdonost: történt ugyanis, hogy Budapesten mindenben megegyezett Bíró Péterrel, majd amíg elkészült a szerződése meggondolta magát, utolsó információm szerint Pakson folytatja, de a Ferencváros is vinné.

A Lombard Pápa felkészüléséről és az igazolásokról a későbbiekben is folyamatosan beszámolunk.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-09-03 15:15:42

Elhunyt elnökére emlékezik a kosárcsapat


ajánlott cikk főképe

2019-12-04 17:53:46

Ovikéziseket látogatott meg a Mikulás


ajánlott cikk főképe

2019-10-28 14:46:07

Országos judo bajnokság a Sportcsarnokban


ajánlott cikk főképe

2019-10-12 15:36:14

Perutz FC: Folytatódott az idegenbeli sikerszéria


PÁPA időjárás