Pápán nem a drog, az alkohol népszerű a fiatalok körében


2011-06-29 11:32:52  | cikk: mo  | 


Pápán nem a drog, az alkohol népszerű a fiatalok körében főképe
A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) szervezett konferenciát Pápa város kábítószerügyi helyzetének ismertetése és az esetleges lépések megtárgyalása céljából. A konferencián részt vettek az érintett szervezetek képviselői, – többek között – a Pápai Rendőrkapitányság, az ESZI, az ANTSZ, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal szakemberei. A rendezvényt Unger Tamás alpolgármester nyitotta meg, aki beszédében üdvözölte a KEF munkáját.
Fábián Róbert Nemzeti Drogmegelőzési Iroda főmunkatársa kiemelte, a nemrég elkészült, közel 1200 fős mintán végzett felmérés segítséget adhat a pedagógusok és az iskolaigazgatóknak a szükséges drogprevenciós programok megválasztásában. A Nemzeti Drogmegelőzési Intézet által kidolgozott módszerek alapján készült felmérésben 11 általános és középiskola 8. és 10. osztályos diákjait kérdezték. A szakemberek nemcsak az illegális szerhasználattal kapcsolatos információkra voltak kíváncsiak, hanem érdeklődtek minden egészségkárosító magatartás után is, sőt a szexuális tapasztalatokra is hangsúlyt helyeztek. 
Fábián Róbert érdeklődésünkre elmondta, az illegális szerhasználat tekintetében a pápai fiatalok alig-alig veszélyeztettek, ám a további két vizsgálati terület eredményei figyelemreméltóak. A felmérésből kiderült, a pápai fiataloknak meglehetősen nagy a toleranciaszintjük az alkoholfogyasztással kapcsolatban. A diákok nem tartják elítélendőnek a heti vagy akár a napi „berúgásokat” - fogalmazott a szakember. A szexedukáció tekintetében megállapítható, hogy meglehetősen elfogadóak a megfelelő védekezés és kellő információk hiányában történő szexuális kapcsolat létesítését illetőn. 
Fábián Róbert hangsúlyozta, a továbbiakban személyes konzultációkat folytatnak az iskolák igazgatóival, hiszen a mért értékek intézményenként eltérőek lehetnek, hol súlyosabb, hol gyengébb a veszélyeztetettség.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-10-17 22:59:43

A lelkészek és a gondnok


ajánlott cikk főképe

2019-09-08 14:01:20

Felhős ég és felhőtlen szórakozás - Borszombaton is fergeteges hangulat


ajánlott cikk főképe

2019-12-07 13:59:16

A Bázisrepülőtérre is ellátogatott a Mikulás


ajánlott cikk főképe

2019-09-18 21:36:59

A petőfisek nyerték meg a városi honvédelmi vetélkedőt


PÁPA időjárás