Elbúcsúztak Németh Tamás tűzoltó alezredestől


2011-06-29 18:46:48  | cikk: Tóth Tamara  | 


Elbúcsúztak Németh Tamás tűzoltó alezredestől főképe
Ma délelőtt rendhagyó állományülésen búcsúztatta el Németh Tamás tűzoltó alezredest Pápa Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága. A lánglovagok nevében Csillag István megbízott parancsnok beszélt. Visszatekintésében kitért Németh Tamás parancsnoki tevékenységére, valamint az elmúlt négy és fél év munkájára is.
- Hogy mit látunk most? Egy a kor színvonalának mindenben megfelelő tűzoltó technikát, jól képzett, de nagyon fiatal személyi állományt, egy formálódó csapatot. Úgy érzem, Németh Tamás alezredes úr minden tettével a tűzoltóság érdekeit szolgálta, és természetesen amennyiben a helyzet úgy kívánta, ennek rendelte alá az egyéni érdekeket is. Mindig azt tartotta szem előtt, hogy együtt, egymásért, a tűzoltóságért, a polgárokért dolgozzunk.
Csillag István beszédében kiemelte, büszke arra, hogy együtt dolgozhatott Németh Tamással, és arra is, hogy dr. Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság Főigazgatója a pápai parancsnokot látta a legalkalmasabbnak arra a feladatra, hogy Veszprém megyében folytassa azt az értékmentő munkát, amit itt elkezdett.
A megbízott parancsnok a jövő változásaira is kitért. Mint mondta, bízik abban, hogy a változásokat a saját javukra tudják majd fordítani és egy, a mainál is jobb szervezetet hoznak majd létre együtt.
- Mint megbízott parancsnok, ígérni semmit nem fogok, hiszen ezt egyszer már megtettem. Hogy mit ígértem? Mindazt, amit mindnyájan, akik ezt az egyenruhát büszkén viseljük. Esküszöm, hogy szolgálati kötelezettségeimet, ha kell életem kockáztatásával is, teljesítem. A rendet, a fegyelmet minden törvényes eszközzel feltartom. Elöljáróimat, munkatársaimat megvédem, elöljáróim utasításának engedelmeskedem, alárendeltjeimről a legjobb tudásom szerint gondoskodom és minden törekvésemmel Magyarország javát szolgálom. Biztos vagyok benne, legyen bármilyen a szervezet felépítése, a tűzoltók a jövőben is el fognak indulni a bajbajutottak megsegítésére és tudásuk legjavát harcba fogva fognak azon dolgozni, hogy jelmondatuknak megfeleljenek, amely így hangzik:„Istennek dicsőség, embernek segítség!”
Az állomány nevében köszönetképpen Csillag István egy Pápáról készült, azon belül is a Nagytemplomot ábrázoló festményt adott át Németh Tamásnak.
Németh Tamás első ízben köszöntötte ma, mint a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója egykori munkatársait. A rövid visszaemlékezés után ő is a várható szervezeti átalakításokról beszélt.
- Én úgy gondolom, hogy van még mit tenni a tűzoltóságon és ehhez a ti, illetve a parancsnok úr munkájára is szükség van és szükség is lesz. Mindenkit arra kérek, hogy parancsnok urat a jövőben is támogassa munkájában.
A város nevében dr. Áldozó Tamás polgármester köszönte meg Németh Tamás pápai munkásságát.
- Az önkormányzat, a fenntartó számára egy intézmény akkor működik jól, hogyha a fenntartónak a formaiságokon túl azzal az intézménnyel különösebb dolgai nincsenek. Akkor működik jól, hogyha az intézmény az irányadó szabályok szerint a rárótt feladatokat ellátja, teljesíti, a polgárok elismerésére, megbecsülésére tud dolgozni. Januárban is arról beszéltem, hogy a pápai tűzoltóság egy ilyen közösség - mondta a polgármester, majd megköszönte Németh Tamásnak az együtt töltött éveket, majd Csillag Istvánnak kívánt további jó munkát.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-12-04 22:42:48

Kétszer négy évszak


ajánlott cikk főképe

2019-11-05 20:18:27

Interaktív vándorkiállítás nyílt a Pál utcai fiúkról a könyvtárban


ajánlott cikk főképe

2019-08-29 17:46:05

Vita a belváros rehabilitációjának terveiről - ülésezett a testület


ajánlott cikk főképe

2019-11-23 13:37:57

Feltöltés 2019 - Hadkiegészítési rendszergyakorlás Pápán


PÁPA időjárás