Újabb nyitott tábort szervezett a Tánc-Lánc


2011-08-12 17:26:32  | cikk: mo  | 


Újabb nyitott tábort szervezett a Tánc-Lánc főképe
A Tánc-Lánc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény idén nyáron több tábort is szervezett, azonban a legutóbbi volt az, amely nyitott volt az érdeklődők számára. Korábban – a Jókai Mór Művelődési Központ Tudás-Szín-Tér programja keretében már volt egy hasonló tábor, amikor a kistérségben élő hátrányos helyzetű gyermekek számára szerveztek programokat. Most ezt a hagyományt folytatandó a Tánc-Lánc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény pályázott a Nemzeti Kulturális Alaphoz, sikeres pályázatuk nyomán pedig megvalósulhatott a nyitott tábor – tudtuk meg Müller Anitától, az intézmény vezetőjétől.  
A változatos programokat és sok-sok mozgást, tánctanulást kínáló táborba 15 gyermek jelentkezett, a kisebb 5 évestől a kamaszokig. A foglalkozások fő irányvonala a népi játékok és a néptánc volt, de a szervezők tartottak kézműves játszóházat és egyéb kulturális programokat is felkínáltak a gyermekek számára. Az egy hetes táborban főként néptáncokat tanultak, de rendkívül nagy sikert aratott a fiatalok körében a modern táncos műfajok megismerése. A kézműves foglalkozások során számos ajándéktárgy készült el, pólót batikoltak és különféle játékokat készítettek maguknak. E foglalkozások keretében készült el az ún. szivárványút is, amelynek ötlete a gyermekektől származott – foglalta össze az eseményeket az intézményvezető. Müller Anita hozzátette, a Tánc-Lánc Csatorna utcai épületének mozgássérült folyosóját mától színes térkövek díszítik, hiszen a gyerekek esőálló festékkel színezték be a feljáró köveit.
A táborozók ún. folktúrán, illetve helyi városnéző túrán is részt vehettek. Eljutottak – többek között – a Kékfestő Múzeumba, megcsodálhatták a pápai kilátást a Nagytemplom tornyából és megtekintették az Esterházy-kastélyt a pincétől a főúri enteriőrökig.
A színvonalas programokból összeállt tábor résztvevői ma bemutatták, mi mindent tanultak az elmúlt egy hétben. Kész koreográfiával készültek szüleiknek, majd együtt megtekintették az elkészült kézműves alkotásokat.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-02-12 13:55:47

Programokban gazdag év áll az OMLIT és a Gyermekjóléti Alapítvány előtt


ajánlott cikk főképe

2020-05-13 20:39:25

Készül a tómeder a Schwenczel réten


ajánlott cikk főképe

2020-05-09 19:10:36

A sportcsarnok küzdőterén is megindult a munka


ajánlott cikk főképe

2020-04-02 16:59:36

Néhány hét múlva már működik az okoszebra