Sportnap az elfogadás jegyében


2009-12-01 11:52:29  | cikk:  | fotó: Babos János  | 


Sportnap az elfogadás jegyében főképe
November 30-án, hétfőn délelőtt 9 órától rendezték meg a Fogyatékosok Világnapja alkalmából a Csináld velem elnevezésű játékos sportnapot a Városi Sportcsarnokban, melyen az ügyességi versenyek mellett játékos vetélkedők és Mikulás-futás is volt. A rendezvényen általános- és középiskolás diákok vettek részt szép számban.
A Mikulás-futás résztvevői, de az intézmények dolgozói is Mikulás-sapkában készültek neki a futásnak, melynek távja egy kör volt a sportcsarnok körül. Indítás előtt Hanich Ferenc, a dákai otthon igazgatója és Áldozó Tamás alpolgármester köszöntötték a rajthoz felsorakozott fiatalokat:
- Valamennyien Mikulások vagyunk – mondta Áldozó Tamás, ahogy szétnézett a sok piros sapkás versenyzőn. – Azonban vagyunk jópáran olyanok, akik születésüktől vagy egy baleset következtében valamilyen fogyatékkal éljük a hétköznapjainkat. Fontosak az ilyen rendezvények, mert a találkozás, a kölcsönös megismerés és elfogadás lehetőségét kínálják fel a fogyatékkal élők és a nem fogyatékkal élők számára.
A Mikulás-futás résztvevői – Németh András és Szautner Mihály testnevelők közreműködésével - két futamban mérték össze erejüket, eredményt hat kategóriában hirdettek, ám a részvételért minden iskola kupát vehetett át.
- A programsorozat célja, hogy a gyerekek együtt legyenek, közösen játszanak. A város iskoláin kívül még a Veszprém Megyei Önkormányzat Batthyány Ilona Fogyatékosok Otthonának néhány tagja és a Veszprém Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Betegek és Fogyatékosok Otthona, Lesencetomaj is részt vettek - mondta el Csutiné Papp Orsolya a Balla Róbert Téri Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény igazgatója.
A rendezvény ezzel nem ért véget, december 2-án Tapolcán folytatódik kulturális programmal és Veszprémben a Megyeházán ér véget december 3-án szakmai konferenciával, ahová előadni elvárják Kósa Ádámot, az  Európai Parlament fogyatékkal élő képviselőjét is.

Babos Petra


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-06-26 14:31:09

20 éves a gorlicei partnervárosi kapcsolat


ajánlott cikk főképe

2020-02-18 20:56:10

Tűsarkú helyett egy pelenkás totyogó


ajánlott cikk főképe

2020-02-27 17:11:22

Állatmenhelyeket támogattak a pápai katonák


ajánlott cikk főképe

2020-03-20 09:47:37

Szünetelnek a nyilvános szentmisék a katolikus templomokban