A Második utcában lakott egy pék


2009-12-02 22:27:16  | cikk: -.-  | 


Nekem a Tókert a mamám háza, a mamám háza és mellette a rét, az impresszionista képekről elszabadult tarka-barka mező, ahol együtt volt a csípős virágillat, a minden fűszálról rám mászó bogár, ahol hanyatt feküdtünk és a felhőkből kikerekítettük magunknak mindazt, ami hiányzott, vagy olyat láttunk bennük, amitől félni lehetett. Néztük a felhőket, és egyszer leszállt mellénk egy léggömb, pufók üzenet, álomból a valóságba lökött pirosság; fogtuk hosszú kötelét és rohantunk vele, kis csomag volt rajta, üzenet, egy másik réten engedték fel, messze, nem értették a felnőttek sem a szöveget, mi meg olvasni sem tudtunk. Egy másik réten egy másik kisember, akinek éppúgy homlokáig ért a konyhaasztal, a zsírpárás, mosogatórongyszagú asztal, ami fölött a fontos dolgok történtek, nekem meg maradt a kisszék, kisasztal, de a léggömb az enyém volt, talán aludtam is vele.
A rét a patakig tartott meg a malomárokig, a kettőt óriási gyűrűk kötötték össze a föld alatt, végig sose mertem menni rajtuk, ma meg már minek. A patakban halakat fogtunk, bátyám kezében a kosár, én meg az öntözőkannát cipeltem (ezt ma sem értem, miért? de tényleg azt), raktunk bele halat, meg dobott fel nekem rákot is, apró szörnyeteget; aztán uborkás üvegbe költöztettük a halakat, sok apró kövit, kaviccsal, gazzal együtt, s a sötét konyha apró ablakában, a gáz mögött, a tenyérnyi fémdoboz mögött, amelybe az elgyújtott gyufaszálakat gyűjtötték hónapokon át, a kávészagba, új világba került az öntözőkannányi vízivilág, s reggelre a halacskák elpusztultak mind, s visszavittem őket a patakba, s még egyszer megmerítettem az üres kannát a vízben, hogy kárpótlásul, elégtételként vagy áldozatul otthagyjak egy darab konyhát, apróablakú sötétséget, kávészagú gyufaszálakat, hogy merüljön az iszapba minden, amíg az élettelen halacskákat elgörgette a távolból áramló patak.
Nyárra emlékszem mindig, augusztusra, amelynek felpörgő illatpamacsában és ezernyi színében ott lapult az ígéret, hogy hamarosan el fog múlni minden, ha most még pompa van is,  a ribizli bokrok sorfala mögött készülődött a sok gyümölcs és várta a szüretet. Aztán azóta a kockaköves járdákról sokan hiányoznak, eltüntek boltok, nincs már meg a pék, épült sok ronda ház, és a rét, a rét, és mellette a mamám háza is oda. És annak a másik kisembernek, aki küldte a léggömböt, a piros léggömböt, ugyanígy más lett a világ? Vagy elhívhatnám, hogy feküdjünk hanyatt mindketten sivatagkék augusztusi eget nézni, várni felhőt, üzenetet? Szavát sem érteni, csak arcába nézni, s tudni, hogy van egy rét, van egy ház, van egy régi világ, amit nem engedünk a változásba hullani?

(A Pápai Levéltárban ma délután kiállítás nyílott a Tókert 80 éves történetéről:
 - A szérűskertektől a csúcsig )

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet