Karácsonyi mosoly - jótékonysági est


2009-12-04 22:29:08  | cikk:  | 


Karácsonyi mosoly - jótékonysági est főképe
Karácsonyi mosoly címmel jótékonysági estet rendezett ma az MSZP helyi szervezete a Jókai Mór Művelődési Központ színháztermében. A rendezvény teljes bevételét a Pápán és környékén nehéz szociális körülmények között élő, rászoruló gyermekek karácsonyi megajándékozására ajánlották fel a rendezők.

A 18 órai kezdés előtt sajtótájékoztatót tartott Gőgös Zoltán államtitkár és az est fővédnöke,  Katona Béla, az Országgyűlés elnöke.

 – A mai rendezvény  hagyományt kíván folytatni, egyben egy országos programsorozatnak a része. Az első karácsony előtti jótékonysági est 19 évvel ezelőtt volt, 1990-ben, akkor még Karácsonyi ajándékkosárnak hívtuk. Azóta nagyon sok ilyen jótékonysági rendezvényt tartottunk a városban. Ebben az évben még lesz egy ilyen rendezvényünk, december 19-én, a Pedagógus Művelődési Házban a párt Nőtagozatának szervezésében, amikor is a város pedagógusai által kiválasztott harminc rászoruló gyermeknek adunk ajándékot - mondta Gőgös Zoltán. Két évvel ezelőtt az államtitkár és dr. Kovács Zoltán, Pápa város polgármestere közösen létrehozták az Összefogás Pápa Város Beteg Gyermekeiért Alapítványt.  A kuratóriumnak az összetétele is tükrözi a két párt összefogását. Azóta az MSZP helyi szervezete minden báljának, jótékonysági estjének bevételét arra a számlaszámra utalja -tette hozzá az MSZP helyi elnöke. Katona Béla, az Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott, azért vállalta a megtisztelő fővédnöki feladatot, mert szerinte most különösen nagy szükség van az ilyen típusú rendezvényekre.

- Két okból fontos: egyrészről közösségformáló, összetartó ereje van, illetve közösen fontos cél érdekében gyűjtjük össze a pénzt. Másrészről pedig jó példának tartom, hogy Pápán össze tudtak fogni a jobb- és baloldali politikusok egy fontos és nemes ügy érdekében. Mindegy hogy jobbról jön vagy balról a pénz, a lényeg, hogy milyen célra - mondta az Országgyűlés elnöke.

A megnyitó ünnepi beszédek után Gosztola István verssel köszöntötte a szép számmal megjelent közönséget. Őt Mága Zoltán, világhírű hegedűművész követte, két angyal: Kamarás Noémi és Tóth Eszter kíséretében. A hegedűvirtuóz fantasztikus műsorán kívül még 100 000 forintot ajánlott fel az alapítványnak, illetve 100 belépőt a pápai közönségnek a 2010. január elsejei Újévi Koncertjére, a Papp László Budapest Sportarénába. A szünetben Piller Károly lépett színpadra és a Munkácsy Zenestúdió karácsonyi műsorát láthatták a résztvevők.

Kapcsolódó cikk:

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-04-22 20:34:20

A piros lap mögött, avagy hatósági házi karanténban


ajánlott cikk főképe

2020-04-27 13:17:36

Megújul a víztorony tetőszigetelése


ajánlott cikk főképe

2020-03-05 16:50:08

A pénzügyi biztonságról a pénzügyi és vállalkozói témahéten


ajánlott cikk főképe

2020-02-17 20:19:19

Mackók ezrei a Pegazus barlangjában