Zenei csemegék a Kamarazenekar farsangi koncertjén


2012-02-19 21:13:35  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Zenei csemegék a Kamarazenekar farsangi koncertjén főképe
A csodálatos akusztikájú Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola aulája adott otthont a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ Kamarazenekara farsangi koncertjének, melyen több mint száz vendég vett részt. Az érdekes zenei csemegéket tartogató koncert egy igazi kuriózumot is elhozott a pápai közönségnek, hiszen a gyönyörű hangú, ám ritkán megszólaló hangszer, a hárfa is szerepet kapott Bélyei Adél hárfaművész előadásában. A Kamarazenekar mellett az est során közreműködött a nagy sikerű KELLA Cselló együttes is. A műsor első felében Zempléni Zenés utazásával nyitott a Kamarazenekar, majd Mozart Menüettje következett, melyben Szabady Ildikó, a szombathelyi Zeneművészeti Szakközépiskola növendéke játszotta a fuvolaszólót. A zenei utazás Gounod Faust című balettzene részletével, és Monti Csárdásával folytatódott, melyben a karnagy, Nagy Tibor játszotta a szólót.
A KELLA Cselló együttes négy műsorszámmal örvendeztette meg a közönséget Mészárosné Farkas Katalin vezetésével. Mancini Punch and Judy című száma után elhangzott Evanstól az Álomtéma és a Toot sweet, majd Francois My Way című közismert dalával zárult műsoruk.
A koncert második felében Massenet Thäis című operájából a Meditation következett, amely egy nagyon lírai hangvételű hegedű-hárfa duett volt. A csodálatos dalban ismét a Győri Filharmonikus Zenekar művésze, Bélyei Adél szólózott Nagy Tibor kamarazenekar-vezetővel. Ezt két keringő követte, Csajkovszkij Virágkeringője és Lehár Ferenc Arany és ezüst keringője. A koncert befejező műsorszáma már a tavaszváró hangulat felé kanyarodott, és könnyedebb zenei stílusba eveztek a művészek. Williams filmzenei részletei és a Best of ABBA fergeteges hangulatot varázsolt az Erkel aulájában. A zeneszerető közönség legközelebb májusban találkozhat a Kamarazenekarral színháztermi koncertjükön.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-09-08 14:01:20

Felhős ég és felhőtlen szórakozás - Borszombaton is fergeteges hangulat


ajánlott cikk főképe

2019-06-24 08:58:27

Telt házas volt a kovásznaiak előadása


ajánlott cikk főképe

2019-07-18 19:49:12

Mesefelfedezők a Kultúr-Kuckóban


ajánlott cikk főképe

2019-07-16 12:35:06

Szintre hozzák a gyalogosfelületeket az Esterházy-kastély előtt


PÁPA időjárás