Megkezdődtek a tavaszi munkálatok a városban


2012-03-08 15:39:13  | cikk: mo  | 


Megkezdődtek a tavaszi munkálatok a városban főképe
Ahogy megenyhült az idő, a Városgondnokság munkatársai rögtön megkezdték a tavaszi „nagytakarítást” a város közterületein. A tavasz beköszöntével a rendelkezésre álló engedélyezési terv szerint elvégezték a fakivágásokat, valamint a cserjék, fák fenntartó metszését, nyesését. Bánhidi László, a Városgondnokság vezetője elmondta, a fanyesésekkel, fakivágásokkal feltétlenül végezniük kell, hiszen áprilissal kezdődik a vegetációs időszak. A frekventált közterületi helyeken elkezdődött a tavaszi lombgereblyézés is, és takarítják a téli időszakban kiszórt síkosságmentesítő anyagot az utakról. A közterületek rendbetételét, a gallyak, falevelek elszállítását, a szemétszedést többek között a közmunkaprogramban résztvevők végzik. A Városgondnokság március 1-jétől ugyanis 25 fő közfoglalkoztatását látja el – tudtuk meg Tőkei Péter munkavezetőtől. A Városgondnokság kommunális csoportjának munkatársa elmondta azt is, a lombgereblyézést, szemétszedést a Kisligetben, a Várkertben és az Erzsébet ligetben már elvégezték, jelenleg a lakótelepeken dolgoznak a közmunkások. Tőkei Péter hozzátette, a december 31-ig tartó közmunkaprogramban kéthavonta újabb 25 főnek biztosítanak munkalehetőséget, akik napi hat órában tevékenykednek a Városgondnokság foglalkoztatásában. 
Bánhidi László érdeklődésünkre elmondta, a napokban zajlanak a talajelőkészítési munkálatok is. A tavaly ősszel elültetett árvácskákat felülvizsgálják, a hiányzó növényeket pótolják, hiszen sokat közülük eltulajdonítottak, kitéptek – jegyezte meg az intézményvezető. A tavaszi munkálatok része a nyári virágágyások talajának előkészítése is. A talajmunkákat ilyenkor szükséges elvégezni, hogy a fagyosszentek (május 12., 13., 14.) után a nyári virágokat ki lehessen ültetni a város közterületeire.  

A Városgondnokság vezetője beszámolt arról is, hogy tavasszal újraindul a 2010 szeptemberében megkezdődött „Fogadj örökbe egy közterületet!” - program. Tavaly 21 fő jelentkezett a programra, idén pedig már újabb két jelentkezővel zajlanak tárgyalások. Bánhidi László elmondta azt is, örömmel tölti el, hogy a Pápára települt légiezred külföldi tagjai között is vannak olyanok, akik szívesen csatlakoznának a kezdeményezéshez. A Városgondokság vezetőjétől megtudtuk, a program célja a zöldterületek környezeti színvonalának emelése, a zöld növényzettel borított közterületek növelése és egyáltalán az esztétikusabb utcakép megteremtése. A program úgy működik, hogy a Városgondnokság a szerződő féllel határozatlan időre, de legkevesebb 1 évre együttműködési megállapodást köt, melyben rögzítik, hogy a szerződő fél mely közterületet, annak mekkora részét, milyen típusú gondozás mellett kívánja örökbe fogadni. Az örökbefogadót az önkormányzat Városgondnoksága útján támogatja a vállalt feladatokhoz igényelt növények, eszközök, anyagok ellenértékének megtérítésével, valamint a feladatok megvalósítását támogató, szükséges intézkedések vállalásával. Az egy megállapodáson belül igényelt növényekre, eszközökre, anyagokra vonatkozó számlák összértéke nem haladhatja meg az évi, bruttó 50.000 forintot – tette hozzá Bánhidi László.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-06-08 15:30:53

Befejeződött a textil arcmaszkok osztása


ajánlott cikk főképe

2020-06-16 21:57:16

Tisztelgés a városépítő emléke előtt Pápa Város Napján


ajánlott cikk főképe

2020-03-05 16:50:08

A pénzügyi biztonságról a pénzügyi és vállalkozói témahéten


ajánlott cikk főképe

2020-07-03 11:02:23

Megrongálták a piac fémszerkezetét (frissítettük cikkünket)