Advent négy vasárnapja


2009-12-08 21:28:38  | cikk:  | 


Advent négy vasárnapja főképe
Advent első vasárnapjával kezdődik az egyházi esztendő. A soron következő négy hét egyben a várakozás időszaka is, a lelki felkészülés ideje karácsonyra, Jézus születésére. Az adventi szokásokról és a középkori néphagyományokról tartott előadást ma este dr. Varga Tibor, jogtörténész az Edvy Malom Fogadóban.

- Az advent szó a latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami azt jelenti: „az Úr eljövetele”. Érdekes tény, hogy a középkori egyházban az advent nem Szent András napjához kötődik, hanem Szent Márton naptól indították az advent misztériumát. Ez azt jelenti, hogy november11-től 42 napos volt advent időszaka – magyarázta dr. Varga Tibor.

A történész kifejtette, az adventi időszakban az emberek Krisztus eljövetelén elmélkedtek. A középkorban az Úr eljövetelét advent 4 vasárnapjához kötötték. Ezt őrzi az adventi koszorú négy gyertyája is.

- Az első eljövetel Krisztus végítéleti megjelenését, a második a Halál pillanatában való megjelenését jelentette, a harmadikat Kegyelem Harmatjának hívták - ez a keresztség -, a negyedik pedig az Úrral való találkozást szimbolizálta – mondta a dr. Varga Tibor.

A régi írások szerint a gyertyák olvadó viasza és a növekvő láng jelzi lelkünk megtisztulását bűneinktől, és a fény eljövetelét. A hagyomány szerint az adventi koszorú első, második és negyedik gyertyája lila, amely a bűnbánatot szimbolizálja. A harmadik vasárnap kiemelkedik a többi közül, hiszen az adventi időszak második felének kezdetét jelképezi. Színe rózsaszín, amely az örömöt szimbolizálja – fogalmazott az előadó.

Elődeink azt tartották, hogy advent négy hete nemcsak a lelki felkészülés időszaka volt, hanem a megtisztulásé és a bűnbánaté is. Az adventi koszorú hagyománya figyelmeztet bennünket a lelki megújulásra, és alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelemmel forduljunk embertársaink felé.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet