A pápai Civil Háló Szövetség közgyűlése


2009-12-09 13:52:24  | cikk: Babos Petra  | 


A pápai Civil Háló Szövetség december 8-án, kedden 17 órakor tartotta soron következő közgyűlését a Korvin utca 16-18. szám alatti irodában.
Az összejövetel kezdetén Gáncsné Hajmási Tünde, pénzügyi munkatárs bemutatta a Civil Háló Szövetség első megjelent lapját, mely egy 6 oldalas kiadvány. Ebben a mentorszolgálat tagjai mutatkoznak be, röviden írnak a Civil Majálisról és a „Miénk a Ház” elnevezésű kiállításról, valamint kiscsoportos konzultációkról.
Második pontként dr. Baloghné Uracs Marianna, vezetőségi tag a civil mentor szolgálat tagjait mutatta be: Kovács Sándornét, Hegedűsné Fűz Anitát, Orbán Zsuzsannát, Lukács Katalint és Palkovicsné Vass Ibolyát.
Ezt követően a városi rehabilitációs program által megpályázott támogatásokról esett szó. Összesen 17 szervezet, 16 témában adott be pályázatot, melyeket még nem bíráltak el.
Szó esett a reptérlátogatásról is, melyet tavasszal, illetve kora nyáron szeretnének megszervezni. Itt lehetőség nyílik a C17-es szállító repülőgépek megtekintésére.
Negyedik pontban a Civil Katalógusról volt szó, melyet január végén szeretnének megjelentetni - mondta el Kocsis Gyula, vezetőségi tag.
Szó esett még egy számítógépes tanfolyam indításáról is, amely kezdőknek és haladóknak egyaránt szólna. Ezt követően a kiscsoportos konzultációkról tárgyaltak.
Az ülés végén Baán Éva a „Miénk a Ház” című rendezvényről beszélt, melyet február 22. és március 5. között tartanának szakmai nappal egybekötve.


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-06-25 13:00:23

Trambulin a jótékonysági főzőverseny bevételéből


ajánlott cikk főképe

2020-02-17 12:48:00

Illegális hulladék a vasútállomás környékén


ajánlott cikk főképe

2020-05-04 14:49:23

Elkezdődött a 2020-as rendhagyó érettségi vizsgaidőszak


ajánlott cikk főképe

2020-05-09 18:23:39

Készül az új út az iparterületek kiszolgálására