Két csoportot alakítottak ki a városi kispályás bajnokságban


2012-03-27 17:51:01  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Két csoportot alakítottak ki a városi kispályás bajnokságban főképe

A benevezett 22 kispályás csapat képviselőit várták ma délután a Városi Sportcsarnokba, ahol a 2012. évi kispályás labdarúgó bajnokság osztályait alakították ki. 11 képviselő meg is jelent a megbeszélésen, ahol több jelentős módosítást szavaztak meg. Mivel több gárda is jelezte, nem szeretne indulni az első osztályban, illetve az ott szereplő csapatok is kérték, töltsék fel a mezőnyt legalább négy együttessel, ezt azonban az előbbi okok miatt a Kispályás Bizottság nem tudta megvalósítani, így kisebb vita után a jelenlévők beleegyezésével a következő döntés született: a 22 csapatnevet felírták egy-egy papírra, beletették egy serlegbe, és a csapatvezetők azokat kihúzva két 11 tagú csoportot alakítottak ki. Az áprilisban induló pontvadászatban nem lesz tehát első-, másod-, és harmadosztály, az A csoport csapatai kedden és csütörtökön, a B csoport tagjai szerdán és pénteken játszanak, ”tartaléknapnak” a hétfői napot jelölték meg. A tavaszi és őszi mérkőzéseket követően a végső sorrendet rájátszással döntik el a csapatok, az idei erősorrend szolgál majd a 2013-as pontvadászat csoportkialakításának alapjául. A bajnoki csoportokat képviselő bizottsági tagokat is megválasztották, a jelenlévők voksai alapján problémás esetekben az A csoport képviselője Bükki Balázs, a B csoporté Kun-Szabó Attila lett.

 A sorsolás hamarosan!

A beosztások:
A csoport: Johnson FC, Futrinka Utca, Vendéglátó, Fanatinaikhos FC, Húsos-Vygo, Erzsébetváros, Dinamo Pápa, Piha SC, Combragyöngék-Presztizs, MORALE, Unikum 2003 FC

B csoport:TAKIAUTÓ, Inter-Thermo Kertváros, Spartacus 98 FC, FC Dortgrund, Kertváros, Concordia Trans, Szint 93, Tökutolsó FC, Kiliáni Ördögök, Nagygyimót SE, Jobbik-Sector FC Pápa

 

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-06-10 15:53:43

Jógatábor a Várkertfürdő kínálatában


ajánlott cikk főképe

2020-02-29 18:38:38

Olimpiai érmesünk ismét Pápára látogatott


ajánlott cikk főképe

2020-06-22 16:53:43

Vízilabdás tábor a Várkertfürdőben


ajánlott cikk főképe

2020-04-22 18:46:22

A Perutzba vágyik a PELC fiatalja