Támogatják a helyi egyesületeket Tapolcafőn


2012-03-27 19:45:20  | cikk: mo  | 


Támogatják a helyi egyesületeket Tapolcafőn főképe
Megtartotta e havi testületi ülését a Tapolcafői Városrész Önkormányzata. A részönkormányzati képviselők - Somogyi Zoltán, Takácsné Molnár Eszter, Vargáné Kósi Márta, Villmanné Ikervári Lilla és az elnök Zsegraics Gyula - mellett az ülésen részt vett dr. Nagy Krisztina aljegyző, Rádi Róbert, a Polgármesteri Kabinet vezetője és Bognárné Som Andrea köztisztviselő. A testületi ülésen a képviselők véleményezték Pápa Város Sportkoncepcióját, melyet március 29-én, csütörtökön tárgyal a városi képviselőtestület. A szavazás előtt Rádi Róbert foglalta össze a koncepció által megfogalmazott irányvonalakat. A sportkoncepció újragondolását a magyar sport terén az eltelt időszakban végbement változások és a bekövetkezett jogszabályi módosítások indokolták. A városnak új, a jelenlegi helyzet felmérésén alapuló, működőképes és ezért megvalósítható sportkoncepcióra van szüksége. A sporttal és a sporttámogatással kapcsolatban módosított törvények és azok végrehajtási kormányrendelete által lehetőség nyílt a gazdasági társaságok nyereségadójának bevonására a látványsportágak (így például a labdarúgás, kézilabda, kosárlabda ) és a hozzájuk kapcsolódó utánpótlás-nevelés finanszírozásába, új lehetőségeket teremtve a meghatározott látványsportágak közép és hosszú távú stratégiai fejlesztési irányvonalainak meghatározására és megvalósítására. Az első TAO pályázat eredményeként közel 26,5 milliárd forint került a látványsport szövetségek és egyesületek költségvetésébe, ami az eddigiekhez mérten óriási fejlődési lehetőséget biztosíthat számukra. Az elosztási alapelvek és a támogatási feltételek meghatározásával olyan normatív sportfinanszírozási rendszer kidolgozása, amely révén egyrészt behatárolhatóvá, másrészt a következő időszakra vonatkozóan mindenki számára kiszámíthatóvá, tervezhetővé válik a városi sporttámogatás – derül ki a koncepcióból. Rádi Róbert elmondta, a sportkoncepció külön tárgyalja az élsport, a szabadidősport és az iskolai sport fő irányvonalait.
A testület a második napirendi pontban a Tapolcafői Városrész Önkormányzata 2012. évi költségvetési előirányzatának felhasználásáról döntött. A képviselőtestület döntése alapján a részönkormányzat mintegy 650 ezer forint támogatásban részesíti a Tapolcafői Sportegyesületet. A képviselők megszavazták azt is, hogy a Tapolcafői Kertbarát Kertbarát Kör két programjához 100 ezer forint támogatást biztosítanak. Somogyi Zoltán, a kör elnökségi tagja elmondta, a falunaphoz kapcsolódóan fotópályázatot írnának ki a Tanösvénnyel kapcsolatban. A beérkező fényképekből később falinaptár is készülne. A kör tagja megemlítette azt is, a Tanösvény látogatottsága egyre nő. A másik kiemelt programjuk a szüreti felvonulás lenne, melyet minden évben nagy gonddal készít elő az egyesület.
A városrészi képviselőtestület a 2012. évi költségvetési előirányzatból 90 ezer forintot ítélt oda a Reménységeink Alapítvány számára, mely 15 éve lelkiismeretesen segíti a tapolcafői gyerekek iskolába járását és egyéb programok megvalósítását. Vilmanné Ikervári Lilla az alapítvány nevében köszönetét fejezte ki a támogatásért és üdvözölte a részönkormányzat létrejöttét.
Zsegraics Gyula a költségvetési előirányzat fennmaradó összegével kapcsolatban elmondta, támogatják a kultúrházban működő csoportok eszközbeszerzését és működését, a falunapi programok szervezését, a nyugdíjasok karácsonyát, ezenkívül két új elemmel egészült ki a javaslat: az egyik az ún. Virágos Tapolcafőért pályázat meghirdetése, a másik pedig játszótéri eszközbeszerzést takar. A testület elnöke hozzátette, a játszótéren labdajátékokra alkalmas, füves területet alakítanak ki. A testület a fejlesztést egyhangúlag támogatta.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-02-13 12:43:22

66 raklap bébiételt hozott a Teuton lovagrend


ajánlott cikk főképe

2020-06-18 16:13:54

Újra indul a személyes ügyfélfogadás a polgármesteri hivatalban


ajánlott cikk főképe

2020-05-09 19:10:36

A sportcsarnok küzdőterén is megindult a munka


ajánlott cikk főképe

2020-04-08 19:03:09

Elkezdődtek a beiratkozások a város egyházi óvodáiban