Áldozó Tamás: „Szégyennek tartom azt, hogy közpénzén kell másoknál rendet rakni”


2012-03-30 19:51:48  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Áldozó Tamás: „Szégyennek tartom azt, hogy közpénzén kell másoknál rendet rakni” főképe
Dr. Áldozó Tamás a testületi ülést követően sajtótájékoztatón összegezte a döntéseket és az ott elhangzottakat. Mint ahogy arról már a testületi ülés tudósításában is beszámoltunk, a 2012. évi költségvetési rendelet módosításával indult volna a csütörtöki testületi ülés, amelynek tárgyalásakor hét fideszes, két MSZP-s és egy jobbikos képviselő volt jelen. A szavazáskor azonban a minősített többség hiánya miatt, mely Pápa esetében nyolc fő egyhangú szavazatát jelentené, a hét igen és három nem szavazattal nem fogadták el a képviselők a módosítást. A módosító indítvány a pápai civil szervezetek működését támogató meghívásos pályázati rendszer beiktatása miatt vált szükségessé.
- Ezzel önmagában nincsen gond, mivel azt gondolom, hogy a költségvetéseknél ez így szokott működni. De ez a költségvetési rendeletmódosítás arról szólt, hogy a mai nappal a meghívásos civil pályázatokat ki tudjuk írni egy kiemelten kezelt pápai civil kör számára, mint például a pápai nyugdíjas egyesület, a Lovasmajális részére, a Hagyományok Hegye és a Pápai Polgárőrség számára. Azt gondolom, hogy nem politikai kérdés, hogy ezek a szervezetek Pápán támogatást kapjanak-e vagy sem. A jobbikos és a szocialista képviselőtársaim ma úgy döntöttek, hogy a fent említett szervezetek ne kapjanak támogatást. Ezzel álljanak ők a civil szervezetek elé, a döntést nyilván meg fogjuk hozni legközelebb, mert mi fontosnak tartjuk, hogy a támogatás ezekre a helyekre eljusson - reagált dr. Áldozó Tamás.
A pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátásokról és az ezzel kapcsolatos eljárási szabályokról szóló rendelet módosítását sem támogatta az ellenzék. A polgármester úgy fogalmazott, a lakásfenntartási rendelet módosítása lényegében a meglévő szabályok szigorítását jelenti. A kérdésekből és a válaszokból kiderült, hogy az átlagokat nézve sokféleképpen meg lehet közelíteni a témát, a végeredményében pedig lesznek olyanok, akik ebből a forrásból kevesebb támogatáshoz jutnak a jövőben, illetve lesznek olyanok, akik a lakókörnyezet rendetlensége miatt ezt a támogatást elveszítik.
Én ellentétben szocialista társammal, Pingiczer Sándorral, a rendelettel egyetértek, hiszen a hivatal munkatársainak tapasztalata az, hogy nem az egyedül élő, idős, nyugdíjas, beteg emberek azok, akik nem tartanak rendet a házuk körül. Ők erejüket meghaladó módon képesek arra, hogy a portájukat rendben tartsák. Sok esetben olyanokról van szó, akiknek erre ereje, ideje és kellő számú családtagja is van. Ezt a törvényszabályozást jónak tartom, és ennél szigorúbbat is el tudnék képzelni, mert szégyen az, hogy közpénzén kell másoknál rendet rakni.
A testület csütörtökön döntött a sportkoncepcióról is, melynek kapcsán dr. Áldozó Tamás kiemelte, az előzetes tárgyalások során minden fórum egyhangúan elfogadta a tervezetet. Most újabb véleményezésre bocsájtja az önkormányzat az első olvasatban elfogadott sportkoncepciót, és várja minden sporthoz kapcsolódó szakember és laikus sportbarát véleményét a koncepció kapcsán. A polgármester szólt néhány szót Erőss Bulcsú egyéni képviselői indítványáról is, melyet, mint mondta, képviselői indítványként nehezen lehetett értelmezni annak tartalmi és formai követelményei miatt. Nincs olyan vészes helyzet, hogy egy önkormányzat alaptörvénybe ütköző döntést hozzon - tette hozzá.
Az ülés során döntött a testület: pályázatot nyújt be 5 db gyalogos átkelőhely létesítésére. A polgármester kiemelte, a pályázaton múlik, hogy csak a Celli úton, vagy még négy további helyen készül gyalogos átkelőhely. Az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében „Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási, képzési szerepének erősítése címmel szintén pályázat benyújtásáról döntött a testület. A pályázat célja, hogy a 6-18 éves korosztály számára térítésmentesen biztosítható legyen a drámapedagógiai foglalkozásokon való részvétel. A városi könyvtár digitalizálni szeretné anyaga jelentős részét, így a képviselőtestület hozzájárult ahhoz, hogy a Jókai Mór Városi Könyvtár a TÁMOP-3.2.4-A-11/1 pályázaton konzorciumi tagként vegyen részt. 
- Módosításra került a Polgármesteri Hivatal alapító okirata is és a jövőben is biztosítja városunk Takácsi Község Önkormányzata közoktatási feladatainak ellátását. Kovásznán támogatjuk egy szobor állítását, ez azért is fontos, mert az ottani helyi, egyébként kiváló teljesítményt felmutató, ma már nem élő személyek hagyományápolása írásképző dolog, és a többi testvérvároshoz hasonlóan, a Körösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület támogatása ennyit megér.
Dr. Áldozó Tamás ismertette a zárt ülés döntéseit is: dr. Lukács Endrét Németh Tamás váltja a Pápai Városfejlesztési Társulás Kft. élén, valamint most szavaztak a kovásznai delegáció tagjairól is.
A tájékoztató végén felhívta a figyelmet két, április 14-én tartandó rendezvényre is: Jótékonysági futást rendez a Tókertben a Fogyatékosok Nappali Intézményének lakói számára a BOEING, a NAMA, a HAW, Pápa Város Önkormányzata és a Pápai Többcélú Kistérségi Társulás. Illetve április 14-én avatják fel a Hirtenberger nagyüzemét is.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-02-25 19:59:59

Energetikai felújítás a Türr kollégiumában


ajánlott cikk főképe

2020-04-09 19:08:50

A Pápai Hús sonkával mond köszönetet az ESZI dolgozóinak


ajánlott cikk főképe

2020-05-29 14:40:18

Fogd, vidd és olvasd! Ingyen elvihető könyvek a bibliotéka előtt


ajánlott cikk főképe

2020-03-13 22:43:15

A pápai kórház megtette a szükséges óvintézkedéseket a betegek és dolgozók védelmében