Az új köznevelési törvényről az óvónőknek


2012-04-16 21:35:05  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Az új köznevelési törvényről az óvónőknek főképe
Fábián Katalin, a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület elnöke tartott előadást ma délután az új köznevelési törvény óvodára vonatkozó elképzeléseiről a Pápa Városi Óvodák, valamint Pápa Város és Vonzáskörzete Óvoda Pedagógusainak Egyesülete óvónőinek a Pedagógus Művelődési Házban. 
- A törvény célja egy olyan köznevelési rendszer megalkotása, amely elősegíti a gyermek harmonikus testi és lelki, valamint értelmi fejlődését, készségeiknek, képességeiknek, ismereteiknek, érzelmi és akarati tulajdonságaiknak, életkori sajátosságaiknak megfelelően. Kiemelt célja a nevelés-oktatás eszközeivel a társadalmi leszakadás megakadályozása és a tehetséggondozás - mondta Fábián Katalin.
2011 decemberében fogadta el az Országgyűlés, hogy hároméves kortól kötelező óvodába járni a gyerekeknek, ezen jogszabály 2014. január 1-étől lép életbe, kivételről védőnői javaslatra a település jegyzője dönthet. Emiatt lehetnek majd olyan óvodák, ahol a hároméves gyermekek kötelező óvodába járása miatt zsúfoltság lesz. Az előadó szerint nem minden hároméves gyermek érik meg arra, hogy óvodába menjen. Az elnök elmondta még, hogy a törvény azt is meghatározza, hogy hány éves korig járhat a gyermek óvodába. Végül hozzátette, kissé növekedni fog a beszabályozottság, ami sok területen változást jelent majd, például a tartalmi munkaterv terén is.
- Vannak olyan területek, ahol a beszabályozottság nagyon fontos. Például egy iskolába járó gyereknek bizonyos ismeretekre van szüksége, amelyeket el kell sajátítania, és amelyeket persze az óvodában kell megszereznie. A gyerekek és a pedagógusok is megszoktak egy tágabb keretek közötti nevelést, amelyet talán néha túl is léptek, és ahol a helyi program szerint meghatározott módszerek és eszközök mentén, de másfajta korlátok szerint dolgoztak.
A törvény bevezetése fokozatos, végrehajtási rendeletek segítik megvalósítását.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-07-08 22:10:22

Operettdallamok szárnyán


ajánlott cikk főképe

2019-03-01 17:28:55

Kölyökfitness a Nátuskerti ovi tehetségeinek


ajánlott cikk főképe

2019-04-12 21:26:56

Ruva Farkas Pál emlékfája


ajánlott cikk főképe

2019-04-17 21:29:07

Készül a Korvin utca a problémák ellenére is


PÁPA időjárás