Pápai úszóérmek az Országos Rövidpályás Vidékbajnokságon


2012-04-17 16:18:00  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Pápai úszóérmek az Országos Rövidpályás Vidékbajnokságon főképe

A hódmezővásárhelyi úszóbajnokságon 38 vidéki egyesület versenyzői három napon keresztül, három korcsoportban 25 méteres medencében mérették meg magukat. A Pápai Úszó Sportegyesület Szabó Attila edző vezetésével három úszóval vett részt a bajnokságon. A versenyzők kitettek magukért, hiszen szinte minden versenyszámban az egyéni legjobbjukat úszták, melynek két bronzérem az eredménye. Korbély Dominik 100 méter gyorsúszásban (0:59,75), Nagy Rebeka 200 méteres gyorsúszásban (2:13,30) állhatott fel a dobogó alsó fokára, Kertész Réka pedig, aki 16 évesen a felnőttek mezőnyében állt rajtkőre, szintén értékes helyezésekkel gazdagodott – tájékoztatta honlapunkat Kun-Szabó István.
A hétvége másik versenyén, a Termál Kupán a Veszprém megyei csapatok mellett, - Veszprém, Ajka, Balatonfűzfő, Balatonalmádi - a környező megyék - Mór, Sopron, Keszthely, Celldömölk, Győr - egyesületeiből több mint 200 versenyző vett részt a versenyen, melyen azok ugrottak medencébe, akik nem szoktak nagy versenyeken indulni, ezáltal ők is megméretették magukat, sikerélményhez jutottak. A pápai versenyzők három arany, nyolc ezüst és négy bronzérmet és számos oklevelet szereztek. A legeredményesebb versenyzőnk három aranyéremmel Nagy Zsófia lett, mellette Hegyi Patrícia három ezüst, Kocsis Eszter két ezüst, Gulyás Erik két ezüst, Nagy Dániel egy ezüst, Sztupák Laura három bronz, Szedlák Fanni pedig egy bronzéremmel gyarapította éremgyűjteményét.
Kun-Szabó István elmondta, az előrelépések alapja az edzésszám, és az edzés intenzitásának növelése, a továbbiakban is erre törekednek.

A vidékbajnokság eredményei ITT!

A Termál Kupa eredménylistája ITT!

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-09-05 10:11:44

Beismerte bűnösségét az aranytömbökkel csaló férfi


ajánlott cikk főképe

2019-08-13 14:04:04

60 kilométer hat óra alatt


ajánlott cikk főképe

2019-07-13 09:59:48

Játékos sportnapközi


ajánlott cikk főképe

2019-09-03 15:15:42

Elhunyt elnökére emlékezik a kosárcsapat


PÁPA időjárás