Magyarnak lenni büszke gyönyörűség - Előadások és vásár az Edvy Malomban


2012-04-29 08:40:53  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Magyarnak lenni büszke gyönyörűség - Előadások és vásár az Edvy Malomban főképe
A Szent Korona Szabadegyetem és az Edvy Malom Fogadó ingyenes nyílt napra várta tegnap az érdeklődőket a fogadó udvarában. Sántha Csaba, a fogadó tulajdonosa érdeklődésünkre elmondta, a mai alkalom egy tizenkét rendezvényből álló programsorozat záró rendezvénye .
- A Szent Korona Szabadegyetem tanárainak, diákjainak közreműködésével és pápai hagyományőrzők segítségével tettük színessé a mai délutánt. 2004 óta rendszeresen szervezünk hasonló rendezvényeket. „Magyarnak lenni büszke gyönyörűség”, én ezt vallom, és szeretném közvetítetni az emberek felé is - hangsúlyozta Sántha Csaba.
A fogadó tulajdonosa beszámolt arról is, hogy az eddigi rendezvényeik rendkívül sikeresek voltak, sok ember hallgatta meg az előadásokat, amelyek a magyarság történetéről szóltak.
Tegnap délután, a rendezvény záró programján is számos érdekes előadás hangzott el.
Háriné Gregorits Judit szavalatát követően a Munkácsy Mihály Általános Iskola tanulói palotást adtak elő, majd a Hét Csillag Kulturális és Sport Egyesület tartott bemutatót.
Ezt követően Dr. Bakay Kornél Őstörténetünk címmel, míg dr. Varga Tibor Magyar hagyomány címmel tartott előadást az érdeklődőknek.
Dr. Varga Tibor szerint egy közösséget két dolog tart össze, a honszerelem és a hit.
- A Kárpát-medencei közösségek szívébe bele van égetve a Szent Korona képmása. Ha egyszer valaki felkeresi e történelmi helyszíneket, olthatatlan vágy fűzi ahhoz, hogy újra és újra felkeresse. Ha hagynánk, hogy az ősök ereje eljusson az emberekhez, ez feltámasztaná Magyarországot, azt az országot, ami kétségtelenül egy boldogtalan ország. Az országot csak úgy lehet megváltoztatni, ha megismerjünk őseinket - mondta.
Előadásában szólt arról, hogy Attila és Szent István korában hasonló világvége hangulat volt, mint most 2012-ben. Hangsúlyozta, Európa Attilától van. A Nyugat-Római birodalom bukása után a polgárok együtt kezdtek élni Attila germán hunjaival, s ettől kezdve kialakultnak az újlatin nyelvek, amiket ha felsorolunk, Európát kapjuk meg. Tehát Európa Attilától van, aki Magyarország területén volt.
Zsolnay Gábor látványos fegyverbemutatóval kápráztatta el a közönséget, majd élménybeszámoló keretein belül mesélt történelmi lovas útjairól.
- Hagyományőrző, 16. századi végvári vitéz ruháinkban - dolmány, süveg, mente, csizma, kengyel -, szablyákkal, harci késsel szoktunk útnak indulni. Jártunk már az 1000 éves határnál, a szkíták útvonalán Kazahsztánból lovagoltunk haza, valamint a portugál tengerpartig is ellovagoltunk - mondta Zsolnay Gábor. Hozzátette, útjaik során rengeteg tapasztalatot és élményt szereztek, s reméli, a jövőben is eljuthatnak hasonló helyszínekre.
A délután során kézműves vásárra és bográcsos ételek kóstolása is várták az érdeklődőket.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-10-14 20:53:44

Hogy is volt az az államosítás?


ajánlott cikk főképe

2019-09-15 11:35:29

Főzőverseny, faültetés, színpadi programok, születésnapi torta - Így ünnepeltek az erzsébetvárosiak


ajánlott cikk főképe

2019-05-30 19:20:24

Pályaorientációs nap a Mezőben


ajánlott cikk főképe

2019-08-27 16:09:39

Hatodszor osztottak bébiételt


PÁPA időjárás