Elmax – Medosz – Lumberfa Kupa


2009-12-14 16:45:00  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Haraszti Gábor  | 


Elmax – Medosz – Lumberfa Kupa főképe
Több mint 10 éve jött létre baráti és sportkapcsolatok révén az egykori Elmax-Medosz Kupa, ami mára az Elmax – Medosz – Lumberfa Kupa elnevezést kapta. Ebben az esztendőben 36 női és férfi csapat küzdött meg az első helyekért. Tálos László elmondása szerint évről-évre javulnak az összfa eredmények.

- A városi-körzeti bajnokságban szereplő csapat zöme itt van, rajtuk kívül Várpalotáról, Veszprémből, Sitkéről is érkezetek alakulatok, de a csapatok száma folyamatosan gyarapszik. Izgalmas, kiélezett összecsapásoknak lehetünk tanúi, jó példa erre, hogy az első és a nyolcadik helyezettet mindössze 53 fa választja el. A versenyzőkön szemmel látható a fejlődés, ami a versenynek csak jót tesz. Bízunk a jövő évi folytatásban, remélem akkor még több nevező lesz.

Eredmények

Férfi csapat

  1. Ezüst Nyíl 1043 fa
  2. Kup 1030 fa
  3. Bakony Volán I. 1028 fa
  4. Sitke 1010 fa
  5. Bakony Volán III.1006 fa

Női csapat

  1. Pét 870 fa
  2. Tapolcafő 839 fa
  3. Lovászpatona 839 fa

Férfi egyéni

  1. Varga Róbert (Ezüst Nyíl) 286 fa
  2. Tekán László (Ugod) 279 fa
  3. Hier Péter (Kup) 279 fa

Női egyéni

  1. Zagyva Lászlóné (Veszprém) 266 fa
  2. Vaáry Csilla (Lovászpatona) 239 fa
  3. Polyák Istvánné (Bajtársi Klub) 231 fa

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-04-09 15:40:38

Véget ért a kézilabda szezon


ajánlott cikk főképe

2020-05-13 12:16:59

Online játékot indít a Magyar Diáksport Szövetség


ajánlott cikk főképe

2020-06-23 14:13:15

Újra a dobókörben


ajánlott cikk főképe

2020-02-24 21:23:02

70 millió forintra pályázhatnak a sportegyesületek