Csornán kezd a Lombard II


2012-08-18 09:41:19  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Csornán kezd a Lombard II főképe
Lezárult a többhetes felkészülés a Lombard második csapatánál. Nagy Mihály együttese napi két edzéssel és felkészülési mérkőzésekkel hangolt a ma induló pontvadászatra. A csornaiak tavaly a dobogó legalsó fokára állhattak fel, idén is jó szereplésben reménykednek, ehhez pedig hazai közegben szeretnék legyőzni a pápaiakat. Ami a mieinket illeti, a csapat fele ismét kicserélődött, sokan távoztak, helyüket tehetséges pápai fiatalok vették át, akiknek még szokni kell az NB III-as közeget, ennek ellenére nem feltartott kézzel utaznak Csornára.

Nagy Mihály: Idegenben a tavalyi bajnokság 3. helyezettjével találkozunk, ahol enyhén szólva sem mi vagyunk az esélyesek. Rengeteg távozónk volt, gyakorlatilag mindent elölről kellett kezdeni, amit már kezdek megszokni, de mindenkinek kellemetlen ellenfél leszünk az biztos.


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-04-03 11:01:49

Öt dobogós helyezés az országos tollaslabda diákolimpia döntőn


ajánlott cikk főképe

2019-03-31 16:17:15

Kétgólos hátrányból felállt, de kikapott a PELC-Nyárád


ajánlott cikk főképe

2019-06-02 20:50:09

Perutz FC: Először volt kezdő, győztes gólt lőtt Péter Kristóf


ajánlott cikk főképe

2019-03-16 17:09:24

Kis Károly emlékfutás


PÁPA időjárás