Újabb barokk kalandozás az Erkelben


2012-10-28 09:09:27  | cikk: mo  | fotó: mo + Ludvig Andrea  | 


Újabb barokk kalandozás az Erkelben főképe
Az intézmény tanulóinak jelentős részét megmozgatta az a projektnap, melyet az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola szervezett diákjai számára tegnap. A változatos foglalkozásokat, feladatokat magában foglaló program ismét a barokkal foglalkozott, ám ezúttal a felső tagozatos gyerekeket sarkallta feladatmegoldásra, s a város múltjának megismerésére. Heizer Zoltánné érdeklődésünkre elmondta, az intézmény korábban is szervezett projektnapokat, ám ezek számának növelésére az adta az ötletet, hogy tavaly óta az Erkel-iskola az Esterházy-kastély bázisiskolájává vált. Az igazgató hozzátette, fontosnak tartják, hogy a diákokban kreatív és izgalmas feladatokon keresztül erősítsék a lokálpatriotizmust és gazdagítsák ismereteiket a barokk korral kapcsolatban. Mivel a tantervben meglehetősen kevés szó esik a stílusról és a korszak jellegzetességeiről, így egy projektnap kiváló alkalom arra, hogy a tanulók változatos tevékenységek nyomán sajátítsák el a korra jellemző tudnivalókat.

A projektnap prezentációval indult a reggeli órákban. Az előadás anyagát Kindertné Surányi Lívia állította össze, melyben szó esett a barokk építészetről, szobrászatról, kertgondozásról, öltözködésről, illemtanról, étkezésről és természetesen a zene, valamint a tánc sem maradhatott ki a sorból. A feladatokat ehhez kapcsolódóan Péterné Vargyai Anna iskolakönyvtáros állította össze. A gyerekeknek minden kreativitásukat be kellett vetniük, hiszen rajzoltak portrét, barokk kertet, papírra vetették az Esterházy-kastély kovácsoltvas kerítését, sőt még a Nagytemplomot is ceruzavégre kapták a tanulók. Heizer Zoltánné megjegyezte, a rajzokból kisebb kiállítás áll össze az őszi szünet után.

Az igazi terepmunka csak eztán következett. Az Erkel-iskola teljes felső tagozata sétát tett a belvárosban, ahol minden évfolyam más és más épületet tekintett meg, s más-más téma szerint vizsgálta a barokk stílusjegyeit. Némelyek az építészeti jegyeket figyelték meg, mások pedig a zene szempontjából közelítettek egy-egy templomhoz vagy épületegyütteshez. Az igazgatónő hangsúlyozta, a város értékeinek bemutatása mellett nem titkolt céljuk, hogy felkeltsék a diákok érdeklődését a Barokk Esterházy Cimborák Klub iránt, melynek tagságát zömében erkeles tanulók alkotják.
Az iskola tavasszal is szervez projektnapot, ökoiskola lévén akkor a víz világnapja adja majd a programok apropóját.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-01-09 17:57:38

Nőtt a házasságkötések és a gyermekszületések száma Pápán 2019-ben


ajánlott cikk főképe

2020-03-26 15:37:41

Több száz kilónyi gyümölcsöt vehetett át az MH Pápa Bázisrepülőtér


ajánlott cikk főképe

2020-03-12 14:31:30

Elmarad a Dürer kiállítás megnyitója, de a tárlat látogatható lesz


ajánlott cikk főképe

2020-04-01 17:40:06

A szociális ágazatban dolgozók is ingyen utazhatnak, a képviselői tiszteletdíjak folyósítását felfüggesztették